Szili Katalin: nekünk a béke és nemzettársaink biztonsága az elsődleges

Nincs az a háború, amely felmentést adhat a nemzeti kisebbségek jogainak betartását illetően, „nekünk a béke és nemzettársaink biztonsága az elsődleges”- jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 34. közgyűlésén elhangzott köszöntő beszédében.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó köszöntő beszédében aláhúzta: 2010-ben sikerült elérni, hogy a 2004-es „szégyenteljes és a nemzet gerincét megtörő népszavazást követően újraegyesüljön a nemzet”. Ezt rögzíti Magyarország alaptörvénye, amelyik kimondja, hogy „Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyar közösségekért, támogatja a szülőföldön maradásukat”.

Kifejtette: nincs az a háború, ami felmentést adhatna a kisebbségi jogok betartását illetően. „Az orosz-ukrán háború kapcsán elmondta: „a béke mellett mindig is ki fogunk állni azokkal szemben is, akik ma a háborút táplálják és erősítik a háborús viszonyokat”.

A miniszterelnöki főtanácsadó szerint „fontos, hogy olyan európai parlamenti képviselőink legyenek, akik hisznek a nemzetek Európájában és abban, hogy minden ország szuverén módon dönthet a saját sorsáról.

Forrás: MTI