Ölbey Irén: Óh ifjuság

Óh ifjuság, ugy lengsz
mögöttem,
mint mikor könnyü fellegek
rózsaszinü, hüs habja röppen.
Vagy mint mikor szalag lebeg

a lányok duzzadt varkocsában,
ha dombról futnak fiatal
kedvteléssel s ajkukról lágyan,
évődve gomolyog a dal.

Száll pántlikásan, fodrozódva
kék füstöd. Fogyó parazsad
rettegve lesem. S mintha kósza,
aranytüzü nagy darazsak

bolondos hadserege döngne,
ritmusok verik szivemet.
Bolyongtam tétován, tünődve,
magányosan és csüggeteg

s rohantam vad, tüskés, iromba
utakon. Fakó szerelem
ingatta mécsesét. És lomha
napfény sütött át könnyemen.

Ennyi voltál te bűvös, álnok,
szépséges, balga ifjuság.
Arcomba csapod még az álmok
tömjénes, irigy illatát,

még fogva tart forró hatalmad,
de menekülő, távoli
vagy már mégis, mint
lakodalmak
bujdosó hangfoszlányai

csavargó szélben. S nemsokára
ugy gondolok én fázva rád,
mint tavaszi zöld lombsubára
gondolnak őszi, néma fák.

Forrás: Nyugat 1939/8

Nyitókép: MI-illusztráció