Lendület 2013 – újra találkoztak a kárpátaljai református fiatalok
Melyik az a rendezvény Kárpátalján, melynek nincs köze sem az alkoholhoz, sem az electro zenéhez, s mégis képes „lendületbe hozni” közel 1500 fiatalt? Aki az első mondatból nem jött rá, annak segítek: a Lendület elnevezésű református ifjúsági találkozón tudja valami – vagy inkább Valaki – elérni ezt a csodaszámba sorolható tényállást.
Mert annak a bizonyos „mai fiatalságnak” – ha gyakran nem is látja be – igenis szüksége van valami pluszra, melyet nem talál meg sem a zsúfolásig telt hétvégi szórakozóhelyen, sem a sörösüvegek halmain innen és túl. Blaise Pascal szerint minden emberben van egy Isten alakú űr, melyet egyedül csak maga Isten tud kitölteni. Ebben igyekszik segíteni évről-évre a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) különböző, a fiatalokat célzó 
Miközben a találkozó reggelén Kárpátalja minden szegletéből folyamatosan érkeztek a fiatalok a nagy napra, addig az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet (UREGY) dicsőítő csapata, az UREGY Band vezetésével éneklés folyt. A gyönyörű dallamok hívogatóan szálltak messze-messze, tudtára adva mindenkinek: itt valami nagy dolog készülődik! Az összegyűlt lelkes és népes társaságot a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Zán Fábián Sándor köszöntötte, rövid napkezdő áhítattal nyitva meg az alkalmat. Ezután a KRISZ énekíró – pályázatának eredményhirdetése következett. A nyertes dal lett a Lendület vezérdala, s a szerző is értékes jutalomban részesült: egy minőséges elektroakusztikus gitár boldog tulajdonosává vált. Ez a 
Az UREGY Band vezetésével rögtön meg is tanultuk az említett dalt, majd evangelizáció következett, melyet az anyaországból érkezett ifj. Csomós József lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense tartott a Lendület és a KRISZ éves témája alapján, mely így hangzik: Szentek legyetek!
Az előadó elmondta: nem egyszerű beszélni, érthetővé tenni, mi is az a szentség, mit jelent szentnek lenni Isten előtt. Fiatalos lendülettel, tinik és fiatal felnőttek nyelvén, beszédét ízes humorral fűszerezve talán mégis sikerült közelebb hoznia a résztvevőkhöz a szentség fogalmát, a felszólítás: „Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok” (3Móz 19:2) jelentését.
A főelőadást követően tízórai és szemináriumok következtek. A szervezők mind a délelőtti, mind a délutáni program tervezése és lebonyolítása során figyelembe vették, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, a résztvevők más-más érdeklődési körrel érkeznek, más-más élethelyzettel, lelkiállapottal, gondolkodásmóddal rendelkeznek, ezért 
Ezután finom ebéd (micsoda paprikás krumpli volt az!!!) és szabad program következett, mely alkalmat biztosított ismerkedésre, kapcsolatok mélyítésére és műhelymunkákon való részvételre. Ahogy délelőtt, úgy délután is lehetőségek tárháza állt a fiatalok rendelkezésére: volt itt tükörszoba Dancs Edina lelkipásztor vezetésével, mely egyéni, meditatív, ugyanakkor megmozgató, önmagunkkal való szembenézésre késztető helynek bizonyult; a szavak nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva a bátyúi ificsoport tartott pantomim előadást; Egy perc és nyersz – vidám, egyperces 
S volt olyan hely, ahová fiúk bizony nem tehették aznap a lábukat: a Lídia műhely munkatársa, Tihor Melinda látta el testnek és léleknek szóló szépségtippekkel a rendezvény hölgytagjait.
Az UREGY tagjai az érzékeket megmozgatva, élményszerűen mutatták be a szentséget; képes üzenetek szóltak arról, mi a jó, s mi az, ami csak annak látszik az Élni tudni kell kiállításon, s az „Áldott Orvosról”, betegségről, reménységről, gyógyulásról az Egészségügyi kiállításon; nyíltriporton „faggatták” a délelőtt felszólaló lelkipásztorokat, Zán Fábián Sándor püspököt és ifj. Csomós József lelkipásztort Szanyi György tiszteletes moderálásával.
Lehetőség nyílt portrérajzon örökíteni meg magunkat az utókor számára, illetve a kígyósi ifi jóvoltából Toldi Miklós versenyen mérhették össze erejüket a bátrak, a beregszászi cserkészek pedig cserkészjátékokra invitálták az érdeklődőket.
Azt is megtanulhatták az érdeklődők, hogyan segíthetnek egy baleset alkalmával: újraélesztésről szóló bemutatót 
Kilátogatott a rendezvényre az iratmisszió is, így lehetőség nyílt keresztyén könyvek, képeslapok, ajándéktárgyak vásárlására.
Fontos megemlíteni, hogy ellátogatott a Lendületre „Szabi, a lelkész„, azaz Szontágh Szabolcs, a Budai Református Egyházközösség lelkésze, zsinati ifjúsági referens, aki a Kárpát-medence legnagyobb református ifjúsági találkozójára, a Csillagpontra hívta meg a kárpátaljai ifjúságot.
S bár a népes, vidám társaság által megszállt domb körül ijesztően sokasodtak a felhők, és a távolból villámok cikázása riogatott, a Teremtő Isten megmutatta kegyelmét: a találkozót elkerülte a vihar. Így a nap végén örömtől és napsütéstől kipirult, fáradt, ám boldog arcok tekintettek várakozóan a már említett színpad felé, s újra felcsendültek a vezérdal sorai. Isten szavával kezdték, s Maksai 
Hogy ki mit vitt haza szívében a Lendület református ifjúsági találkozóról, sem e cikk szerzője, sem a program gördülékenységéért fáradozó munkatársak nem tudhatják. De Az, Akiért ez a találkozó évről-évre – a nehézségek, harcok, küzdelmek ellenére – létrejön, tudja. Adja Ő, hogy célt érjen a Lendület, s megannyi fiatal élje Istentől kapott lendülettel az életét!
