A férfiak nem léphetik át a határt katonai nyilvántartási okmányok nélkül

Ukrajnában július 17-től minden 18 és 60 év közötti férfi katonai regisztrációs okmányát ellenőrizni fogják a határon, ez az ország elhagyásának kötelező feltétele – jelentette be pénteken Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat (DPSZU) szóvivője az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.

Demcsenko emlékeztetett rá, hogy július 16-án ér véget az a két hónapos időszak, amely alatt a 18 és 60 év közötti férfiaknak jelentkezniük kellett a hadkiegészítő parancsnokságon vagy frissíteni kellett a katonai nyilvántartási adataikat.

„Erre való tekintettel a határőrök július 17-én 00:00 órától Ukrajna államhatárának átlépésekor Ukrajna minden, 18 és 60 év közötti férfi állampolgárának katonai regisztrációs okmányát ellenőrizni fogják. Katonai regisztrációs okmány hiányában a határőrök a határátkelőhelyeken megtagadják Ukrajna elhagyását”

– szögezte le.

A szóvivő kitért arra is, hogy a határátlépés megtagadásának másik oka a körözött státusz. Ilyen esetekben rendőröket hívnak a helyszínre. Szerinte nem változtak azon személyeknek a kategóriái, akik elhagyhatják Ukrajnát.

Emlékeztetett arra is, hogy azoknak a 18-60 év közötti ukrán férfiaknak, akiknek halasztása van, valamint azoknak, akiket egészségügyi okokból kizárnak a katonai nyilvántartásból, joguk van átlépni a határt, ha a katonai nyilvántartásba vételi okmányokban van információ a halasztásról (kizárásról a katonai nyilvántartásból).

Forrás: karpat.in.ua