A baloldal nyerte a francia választásokat

Az Emmanuel Macron államfő vezette pártszövetség javított korábbi eredményén, és a második helyen végzett. A Marine Le Pen nevével fémjelztett Nemzeti Tömörülés a választás első fordulójában még az élen állt, a második fordulóban azonban csak a harmadik helyet sikerült megszereznie.
A kormányzáshoz szükséges abszolút többséget ugyanakkor egyetlen párt sem szerezte meg.

A két forduló között több mint 200 jobbközép, centrista és baloldali jelölt lépett vissza egymás javára, hogy megakadályozzák a jobboldali párt újabb győzelmét. Gabriel Attal kormányfő bejelentette, hogy hétfő reggel lemond posztjáról, de ügyvezetőként ellátja feladatát, amíg szükséges.

A vasárnap 23 órakor közzétett, nem végleges eredmények szerint az Új Népfront 182 mandátumot szerzett. Az elnöki tábor – amely eddig 245 képviselővel a relatív többséget biztosította a parlament alsóházában – 168 széket foglalhat el. Marine Le Pen pártjának várhatólag 143 mandátuma lesz, míg a további orientációban bizonytalan Köztársaságiak (LR) 45 széket foglalhatnak el a nemzetgyűlésben.

Az új francia nemzetgyűlés július 18-án ülhet össze, de a helyzet bizonytalan, mivel nem egyértelmű, hogy ki az igazi győztes és vesztes.

Forrás: hirado.hu

(Nyitókép: FoNet/AP)