Képzőművész, jó barát, családtag…

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) In Memoriam Georges címmel tartott emlékkiállítást Benkő György műveiből. A tárlat megnyitójára szeptember 18-án került sor a beregszászi Na’Conxypán galériában.

A jelenlévőket Kutasi Csaba festőművész, grafikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa köszöntötte, majd a néhai festő életútját ismertette.

Az életmű megismerését követően Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a Na’Conxypán galéria kurátora személyes emlékekkel tette még emelkedettebbé a hangulatot.

„Benkő György, vagy ahogy a családban hívtuk, Gyuri, mindenki számára másképp ismerős. Van, aki úgy ismeri, mint tanárt, van, aki úgy, mint egy beregszászi ismerőst, akivel meg lehet inni egy kávét, és el lehet beszélgetni. Én művészként és családtagként ismertem, hisz a nagybátyám volt”

– kezdte. Megtudhattuk, hogy Benkő György elsősorban nem festőnek, hanem papnak készült, tanára, Drávai Gizella azonban felfigyelt kézügyességére, s gyakran művészettel kapcsolatos feladatokat adott számára. A művészet mellett Benkő Györgyöt az irodalom is érdekelte, több verse is született.

„Az emlékkiállításra készülve digitalizáltuk műveit, nemcsak festményeit, de verseit is. Itt kérnék meg mindenkit, hogy akinek a birtokában még van Benkő György-festmény, egy fotó erejéig juttassa el hozzánk, a Na’Conxypán galériába”

– mondta, majd bemutatta a tárlatot, melynek minden darabja magántulajdon.

„Köszönjük az Orosz, a Kohut és a Kulin családnak a felajánlásokat, mely nélkül nem jöhetett volna létre a mai tárlat”

– tette hozzá.

Végül kiemelte, hogy a kiállítási programok nem állnak meg a megnyitóval. Október 18-a a Magyar Festészet Napja, melynek keretében egy kollázs műhelymunkát szerveznek a RIT tagjai, ahol Benkő György kollázsait veszik majd alapul.

A tárlat október 31-ig tekinthető meg.

Kurmay Anita
Kárpátalja.ma