Umerov négy helyettesét menesztette

Rusztem Umerov védelmi miniszter bejelentette, hogy nyolc helyettese közül négyet menesztett. Közölte azt is, hogy megreformálják a védelmi beszerzési rendszert.

A kormány keddi ülésén engedélyezte a katonai egységek parancsnokainak, hogy közvetlenül, a hadkiegészítő központok bevonása nélkül vegyenek fel önkénteseket az alakulatukhoz – tájékoztatott a védelmi tárca sajtószolgálata.

Ivan Fedorov, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye kormányzója a közösségi oldalakon arról tájékoztatott, hogy napközben az orosz hadsereg támadást intézett Zaporizzsja városa ellen is: az előzetes adatok szerint egy ember meghalt, és kilencen megsebesültek. Kifejtette, hogy az orosz erők hat légibomba-támadást hajtottak végre a város ellen, ahol lakóövezeteket és infrastrukturális létesítményeket ért találat.

Az orosz csapatok reggel az északkelet-ukrajnai Szumi megyét ágyúzták, egy 45 éves nő életét vesztette, férje és egy másik férfi pedig megsebesült – közölte a megyei ügyészi hivatal a Telegramon. Hozzátette, hogy délelőtt négy légibombát is ledobtak polgári infrastrukturális létesítményekre a régióban.

Vadim Filaskin, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója azt írta a Telegramon, hogy ütközetek zajlanak Vuhledarban, ahol még 107 lakos maradt, viszont már az összes gyereket sikerült kimenekíteni. A polgármester kiemelte, hogy a harcok miatt lehetetlen segélyszállítmányokat bejuttatni az ott maradt civileknek.

Ivan Havriljuk, a védelmi miniszter első helyettese egy tévéműsorban arról számolt be, hogy az ukrán fronton harcoló orosz csapatok fölénye az ukrán hadsereggel szemben tüzérségi lövedékek tekintetében csaknem harmadára csökkent a tavalyi tél óta.

Kifejtette, hogy míg az elmúlt télen a tüzérségi lőszerhasználat aránya a harctéren egy a nyolchoz volt, mára ez egy a háromhoz arányra csökkent.

Forrás: MTI

Nyitókép: Reuters/BBC