292 tűszúrás
Egyenesen tartsd. Merőlegesen. Oldalra. Kifelé. Beljebb. Lejjebb. Feljebb. Add inkább vállba. Vagy döfd a combodba… A hasfalam szurkáltam rendületlenül. Volt, hogy vérzett, volt, hogy visszafolyt a hatóanyag, volt, hogy piszkosul fájt, és kék-zöld, hupilila volt a helye, de nem számított. Csak legyünk jól. Csak ő legyen jól.
***
Kígyózó sorok a hematológián. A mennyezeten is betegek csüngenek. Egy fiatal fiú maszkban, sapkában a földön kuporog. Egy másik infúzióra kötve sétál fel-alá. Annyi idős beteg van, hogy szégyellnék leülni, pedig rogyadoznak a lábaim, az egyhelyben állás hamar kicsinál.
Várom, hogy kiadják a papírt, amivel mehetek a vérvételre. Pontban 4 órával a szúrás után. Közel egy óra várakozás. Kifutok az időből, ignorálom a “Kérjük, ne kopogjon” feliratot. Közben a férjem “fogja a sort” a vérvételnél.
Négy-öt tégely. Mikor mennyi. A megfelelő véna felkutatása szinte sosem sikerül elsőre. Vagy ha igen, akkor menet közben apad el a vérem. Nem fontos. Túlesünk rajta. Jöhet egy újabb másfél-két órás várakozás. Végre ehetek valamit.
Állok a kórházi büfében. Nézem a szendvicseket. Fogalmam sincs, hogy mitől nem leszek rosszul. Gyűlnek a könnyeim. Hülye hormonok.
Megvannak az aktuális eredmények. Jön az utolsó maraton, amíg sorra kerülök az orvosnál.
– Jól van?
– Jól – vágom rá mosolyogva. Hozzászoktam, hogy nem foglalkozik a válaszaimmal, felesleges szájtépés lenne az itt fáj, ott szurkál.
– Emeljük a dózist.
– Mi változott?
– Az eredmények ezt teszik szükségessé.
A nyelvem hegyén van, hogy nem vagyok értelmi fogyatékos, felfogtam, hogy nem az őszies időjárás miatt van szükség több vérhigítóra, de megrágom és lenyelem a kirohanásomat. Egy vagyok a millió beteg közül a futószalagon, örüljek, hogy foglalkozik velem egyáltalán.
Két hét múlva újra randevú. Dühöngve veszem az irányt a gyógyszertár felé. Utálom ezt a hercehurcát. Aztán önnyugtatás céljából elkezdem tudatosítani, hogy hányan lennének a helyemben. Sok nő vetélések sorozatát éli át, mire megtalálják a baj okát (mérhetetlen hála és köszönet Bocskor Zita kolléganőnknek, a Juno klinika igazgatójának, hogy elzavart trombofília-tesztre, és végigkísérte a várandósságomat).
Megbirkózom a tűváltással. Egyre rutinosabban szúrok, pedig már feszül a bőr, ha akarnám, se tagadhatnám le, hogy nem sörpocakot eresztettem. Összecsukható széket pakol be a férjem, hogy ne kelljen falat támasztanom a hematológián, a büfében nekem szimpatikus ételt választ, hogy cserélhessünk, ha nem jön be a kiszemeltem. Találunk egy szimpatikus padot is a kései reggelihez. Azon agyalok, mi történik, ha a vérhigító beadását követően indul be a vajúdás. A doktor szerint a Leiden mutáció nem indokolja a császármetszést, de a szüléskor az injekció kihagyandó. Valószínűleg van erre az esetre is vészforgatókönyv. Meglátjuk. Csak tudnék egy kicsivel jobban bízni az egészségügyben.
Pallagi Marianna