Idegenben győzött az Ungvári FC

Az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaji FC zsinórban negyedik mérkőzésén maradt veretlen, ezúttal a Niva Ternopil otthonában szereztek egy pontot az Ung-vidékiek. A harmadosztályban szereplő técsői járási Irhóci FC (Vilhivci) egymás után negyedszer is vereséget szenvedett, ráadásul a sereghajtó ellen hazai pályán, így továbbra is a tabella utolsó előtti helyén állnak. Az Ungvári FC meglepetésre kétgólos sikert aratott a tabellán még ezután is előttük álló Szkala 1911 otthonában.

Folytatta veretlenségi szériáját a Minaji FC, bár ezúttal inkább pontvesztésnek fogható fel a sereghajtó Niva Ternopil ellen elért döntetlenük. Az Ung-partiak jó sorozatban vannak, mivel  a listavezető Agrobiznesz Volocsiszk ellen sikerült két góllal nyerniük, majd a hetedik helyen álló Pogyillja Hmelnickij otthonában kapott gól nélkül zárták találkozójukat. Ternopilban már a 13. percben vezetést szereztek a kárpátaljaiak: Oleg Visnevszkij értékesítette a csapata számára megítélt büntetőt (0–1). A minaji részről négy sárgát hozó mérkőzésen a hazaiak a 77. percben tudtak pontot menteni (1–1), de ezzel is maradtak az utolsó pozícióban.

A minajiak továbbra is az ötödik helyen állnak, de már csak három pont a lemaradásuk a felsőháztól (az első négy helyezett osztályozót játszik a feljutásért). A következő fordulóban a második helyen álló, de mindössze négy ponttal többet gyűjtő Epicenter otthonába látogatnak a minajiak.

Az egymás után két vereséget elszenvedő Agrobiznesz Volocsiszk még mindig tíz ponttal vezet a második helyen álló Epicenter előtt, a Minaji FC-nek pedig négy pont a hátránya az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó következő fordulós ellenfelükkel szemben.

Az Irhóci FC az utolsó helyezett Real Farma csapatát látta vendégül. A hazaiak a 13. percben kerültek először hátrányba a mérkőzésen, a sereghajtó vezető találata büntetőből született (0–1). A técsői járásiak a 62. percben egyenlítettek Dmitro Nemcsanyinov góljával (1–1), de a találkozó hajrájában nagy meglepetésre a vendégek szerezték meg a győztesgólt (1–2). Sajnos ez volt a kárpátaljai csapat negyedik veresége zsinórban, amivel lecsúsztak a tabella utolsó előtti helyére.

Az Ungvári FC gólnélküli első játékrészt követően a 63. percben jutott előnyhöz Nazarij Bogomaz góljával a Szkala vendégeként (0–1). A vendégek ezúttal nem bízták a véletlenre sorsukat, és kilenc perccel később Ivan Ilcsuk is betalált (0–2), ezzel végleg eldöntve a három pont sorsát. Kisebb meglepetésre idegenben nyert a kárpátaljai együttes, és közelebb zárkóztak az élmezőnyhöz.

Az Ungvári FC 16 pontjával továbbra is a hatodik helyen áll, az Irhóci FC pedig 11 pontjával a kilencedik pozícióban tartózkodik. Most egy hosszú, öt és fél hónapos téli szünet következik, a csapatok legközelebb áprilisban lépnek pályára bajnoki mérkőzésen.

Ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság, A csoport, 12. forduló:

Niva Ternopil – Minaji FC 1–1

Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, A csoport, 12. forduló:

Irhóci FC (Vilhivci) – Real Farma 1–2

Szkala 1911 – Ungvári FC 0–2

Nyitükép: zaf.org.ua

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma