Tusványos – Cselekvő részvételre sarkalló jelmondatot választott az idei szabadegyetem

Cselekvő részvételre sarkalló jelmondatot választott az idei Tusványos, a 24. alkalommal megrendezendő Bálványosi Nyári Szabadegyetem – magyarázta A mi időnk szlogen jelentését Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke kedden a tábor szervezőinek marosvásárhelyi sajtóértekezletén.


„Az egyik legfontosabb témakör a romániai régiók átszervezése. A mi időnk: egy tettre sarkalló, cselekvésre késztető jelszó, ami arról szól, hogy itt a mi időnk, és el kéne mondani markánsan az egész magyar nemzeti közösség ellenvéleményét a jelenlegi kormányzati tervekkel kapcsolatban” – mondta Sándor Krisztina.
Az MTI-nek a közelgő választási évre utaló felvetésére válaszolva hozzátette: cselekvő részvételre buzdítják az erdélyi magyarokat a jövő évi választásokon is.
„A célunk az, hogy minél több erdélyi magyar állampolgárt arra biztassunk: cselekvően vegyen részt a jövő évi magyarországi választásokon. Emellett az EP (Európai Parlament) választások fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmet” – magyarázta az EMNT elnöke.
A magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által közösen szervezett Tusványos zökkenőmentes lebonyolításán egy 130 fős – többnyire egyetemi hallgatókból álló – önkéntes csapat dolgozik – számolt be Vadász-Szatmári Huba, a MIT alelnöke, a július 23-28-a között Tusnádfürdőn megrendezendő, 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem táborigazgatója.
Mint mondta, a koncertszínpad láthatóságát idén nagy méretű kivetítővel növelik. A táborozók biztonsága érdekében idén is vadőrök járőröznek majd a környező erdőben, így remélhető, hogy medvét csak a Tusványos plakátján székely zászlót lengető kabalaállat, Csürdörmögő képében látnak majd a résztvevők – mondta a táborigazgató.
Jakab Attila, a tavalyi főszervező a sajtóértekezleten rámutatott: a résztvevők számának növelésére nincs már lehetőség, a tavalyi – egész hétre értendő – negyvenezres résztvevői számmal a Tusványos elérte a befogadóképessége határát. Az érdeklődés azonban továbbra is növekszik, ez a program gazdagodását is eredményezte: több mint húsz rendezvénysátorban zajlanak egész nap közéleti és szórakoztató programok. Egy-egy fontosabb témáról rendezett pódiumbeszélgetéseken idén már hat-nyolc meghívott is szót kap, úgyhogy valóságos kerekasztal-beszélgetésekre lehet számítani – ígérték a szervezők.
Arra a kérdésre, hogy miért szerepelnek a visszatérő, „örökzöld” témák a Tusványos programjában, Sándor Krisztina azt mondta: amíg nem lesz autonómia, önálló magyar állami egyetem, nem fejeződik be az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, addig ezek a témák napirenden lesznek a szabadegyetemen.
Az Erdély és Magyarország közti és Erdélyen belüli magyar-magyar párbeszéd ismét hangsúlyos szerepet kap, minden korábbinál több külföldi autonómia-szakértő lesz a tábor vendége, a Tusványos zárónapján, „a megszokott helyen és időben” pedig Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást a szabadegyetemen – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.
Forrás: MTI