Soós Kálmán ösztöndíjprogram 2013/2014
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által biztosított támogatásból a 2013/2014-es tanévre meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot.
Az ösztöndíjprogram célja, hogy a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését elősegítse. Segítse azokat a magyar hallgatókat, akik felsőoktatási szakjukat nem tanulhatják magyar nyelven, illetve ösztönözze a régióval kapcsolatos kutatómunkák végzését. Az ösztöndíjprogram a következő alprogramokból tevődik össze:
Kárpátaljai Vándoregyetem
A Vándoregyetem célja, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó tanárokat és kutatók valamennyi, Kárpátalján magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményben bemutathassák kutatási témájukat vagy olyan tudományos eredményeket, melyek széleskörű érdeklődést válthatnak ki. A pályázatra olyan magyar nemzetiségű tanárok, vagy kutatók jelentkezését várjuk, akik valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben munkaviszonnyal rendelkeznek, és általános érdeklődésre számot tartó témával előadást kívánnak tartani az Ungvári Nemzeti Egyetemen, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és a Munkácsi Állami Egyetemen.
A pályázat pozitív elbírálása esetén a nyertes pályázónak a fent felsorolt három intézményben hatvan perces előadást kell tartania a 2013/2014-as tanév második félévében. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de csak egy témával vehet részt a vándoregyetemen. Az előadás nyelve a magyar.
Pályázni 2013. november 4-ig lehet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában. Elérhetőség: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. Telefonszám: 231-2-43-43 156-os mellék. E-mail: agora@kmf.uz.ua
A jelentkezés során kötelezően benyújtandó anyagok:
1) Jelentkezési lap (mely elérhető az Agora Információs Központban, vagy a www.genius-ja.uz.ua honlapon)
2) A tervezett előadás írott anyaga, és az előadás során bemutatni kívánt prezentáció elektronikus formában.
3) Munkaviszony fennállásáról szóló igazolás
4) Végzettséget vagy tudományos fokozatot igazoló dokumentum másolata
5) Személyigazolvány első és a lakhelyet igazoló oldalainak másolata
6) Magyar nemzetiséget igazoló dokumentum másolata (pl.: Magyar igazolvány fényképes oldala)
7) Strukturált szakmai önéletrajz
1. Magyar nyelvű oktatási jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak készítése
Az alprogram célja, hogy azoknak a felsőoktatásban oktatott tárgyaknak az esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs, vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelvi szótár ellátottság, támogassa a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet és szótár készítését. A pályázó csak olyan oktatási jegyzetet nyújthat be, ami magyar nyelvű (vagy kétnyelvű és ennek magyar nyelvű része minimum 90 oldal) és eddig még nem került publikálásra.
A pályázatra 2014. február 28-ig lehet jelentkezni már elkészült, legalább 90 oldal (Times New Roman betűtípus, 12 pontos betűméret, 1,5-es sorköz) terjedelmű oktatási jegyzettel, vagy szaknyelvi szótárral.
Pályázni 2014. február 28-ig lehet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában. Elérhetőség: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. Telefonszám: 231-2-43-43 156-os mellék. E-mail: agora@kmf.uz.ua
A jelentkezés során kötelezően benyújtandó anyagok:
1) Jelentkezési lap (mely elérhető az Agora Információs Központban, vagy a www.genius-ja.uz.ua honlapon)
2) Az elkészült oktatási jegyzet vagy szaknyelvi szótár anyagát elektronikus formában
3) Végzettséget vagy tudományos fokozatot igazoló dokumentum másolata
4) Személyigazolvány első és a lakhelyet igazoló oldalainak másolata
5) Magyar nemzetiséget igazoló dokumentum másolata (pl.: Magyar igazolvány fényképes oldala)
6) Strukturált szakmai önéletrajz
2. Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása
Olyan magyar nemzetiségű diákok jelentkezést várjuk, akik az elmúlt két tanévben írták és védték meg szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és szakdolgozatuk témája kapcsolódik vidékünkhöz, azaz Kárpátaljához.
Pályázni 2013. szeptember 13-ig lehet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában. Elérhetőség: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. Telefonszám: 231-2-43-43 156-os mellék. E-mail: agora@kmf.uz.ua
A jelentkezés során kötelezően benyújtandó anyagok:
1) Jelentkezési lap (mely elérhető az Agora Információs Központban, vagy a www.genius-ja.uz.ua honlapon)
2) Az elkészült szakdolgozat anyagát elektronikus formában
3) Végzettséget vagy tudományos fokozatot igazoló dokumentum másolata
4) Személyigazolvány első és a lakhelyet igazoló oldalainak másolata
5) Magyar nemzetiséget igazoló dokumentum másolata (pl.: Magyar igazolvány fényképes oldala)
6) Strukturált szakmai önéletrajz
A pályázat lebonyolítása
A pályázat meghirdetése, a pályázati kiírással kapcsolatos tájékoztatás, a jelentkezések befogadása, rögzítése, és elbíráláshoz való előkészítése a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjának feladata. A lebonyolító fenntartja annak a jogát, hogy a pályázati jelentkezés benyújtását követően a jelentkezőtől szükség esetén további dokumentumokat kérjen be.
A pályázat elbírálása
A fent felsorolt pályázati alprogramokra benyújtott pályázatok értékelését a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács végzi, és a pályázati döntést is ez a testület hozza meg, az általa előzetesen megfogalmazott szempontrendszer szerint.
A pályázatok elbírálását követő 5 munkanapon belül az Agora Információs Központ e-mail-ben értesíti a pályázókat.
A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információt az alábbi címen és elérhetőségeken kaphatnak:
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központja.
Elérhetőség: 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. Telefonszám: 231-2-43-43 156-os mellék.
E-mail: agora@kmf.uz.ua
Valamennyi pályázat benyújtása 2013. augusztus 5-től lehetséges!
