Egy salánki bodnárdinasztia második sarja
Ugocsa egyik legnépesebb magyar községében, Salánkon igen régi és nagy hagyománya van a bodnármesterségnek, melynek művelői a falu tölgyesekről híres erdejéből szerezték be a hordó-, illetve a kádkészítés nyersanyagát, a tölgyfát, hogy a deszkákból dongákat lehasítva, azokat meghajlítva, majd vasabroncsok közé zárva elkészítsék hordóikat, kádjaikat. Egyikük, id. Sipos Sándor pedig egy igazi bodnárdinasztiából származik, lévén, hogy már az édesapja is bodnár volt, s a fia, ifj. Sipos Sándor is folytatja a családi hagyományt.
– Gyermekkorom óta készítek hordókat, édesapámtól tanultam meg e mesterség fogásait, aki a helybeli téglagyárban dolgozott, de a hordókészítést is elsajátította a helyi bodnároktól, s a gyári munkája mellett itthon bodnárként is dolgozott. Én előbb még csak vele együtt készítettem hordókat, majd tizenöt éves koromban az első saját hordóm is kikerült a kezem alól. A fiammal aztán én sajátíttattam el a mesterfogásokat, s ő huszonévesen készítette el az első saját hordóját. Azóta a kisebb hordókat külön-külön, a több ezer litereseket viszont együtt gyártjuk. A kádakat szintén külön-külön készítjük. Ami pedig az unokámat illeti, ő a Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjaként tanul borászat szakon. Ő már borász lesz, de kell is, aki megtölti borral a hordókat.
– Egykor még göngyöleggyár is volt Salánkon. Ön ott is dolgozott?
– Nem. A helyi kolhozban dolgoztam bodnárként, 1985-től 1992-ig, a feloszlásáig, de addig is foglalkoztam itthon is a hordógyártással, a kolhoz felbomlása óta pedig már kizárólag itthon dolgozom. A meglévő szerszámaim mellett elhunyt helybeli bodnárok családjaitól is vásároltam kézi és elektromos gépi szerszámokat, a hordókészítés előmunkálatait pedig már csak az utóbbiakkal végzem el én is, a fiam is.
– A kollektív gazdaságban eceteshordókat is készítettek?
– Igen, eceteshordókat is gyártottunk, 5000 literesektől 50 000 literesekig, de barabanoknak nevezett, 10-20 ezer literes, a bőrcserzés során felhasznált hordókat is készítettünk, és természetesen boroshordók is kerültek ki a kezünk alól, húszezer literesek. Az eceteshordókat a zsitomiri és az odesszai ecetgyár számára készítettük el, majd itt, a kolhozban szétszedtük, és a szerszámainkkal együtt a teherautók platóira raktuk azokat, a célállomásra érve pedig újból összeraktuk a hordókat. Megjegyzem, az 50 000 literes hordók szétszedett állapotban sem fértek el egyetlen tehergépkocsi platóján, két teherautóra rakva vittük el azokat Odesszába és Zsitomirba. A Lembergi Bőrfeldolgozó Vállalatnak gyártott barabanokat szintén szétszedett állapotban szállítottuk, majd odaérve raktuk azokaz ismét össze. Az általunk gyártott boroshordók egy része pedig a királyházai és a nagyszőlősi borkombinát számára készült. Ahány literes volt a hordó, literre számítva fejenként 50 kopeket kaptunk a legyártásukért, így egy 50 ezer literes eceteshordóért 500 rubel ütötte a markunkat.
– Miként alakult a kereslet az elmúlt évtizedekben az itthon gyártott hordóira, emellett mennyivel drágultak meg az alapanyagok: a fa és az abroncsok előállításához szükséges vas, és honnan szerzi be ezeket?
– 1991 előtt nagy volt a kereslet. Fahordókban, fakádakban tárolták a bort, a szőlőt, a káposztát, sok mindent. Szőlőskádakat is készítettünk, a kisebbeket átmetsző kádaknak neveztük. Nemcsak Kárpátaljáról, Belső-Ukrajnából, de még Oroszországból is jöttek vevők. Aztán csökkenni kezdett a kereslet, pláne, miután 1996 táján megjelentek, majd terjedni kezdtek a műanyag kádak, hordók. Pedig a tölgyfahordóban tárolt bortól nincs finomabb bor, a tölgyfától kapja meg az aromáját… Ami pedig az alapanyagokat illeti, a faanyagot a Salánki Erdészettől vásárolom, de 1991-től drágulni kezdett az ára, mostanra – a korábbi időkhöz képest – több száz százalékkal megemelkedett. A vasat vasgyáraktól szerzem be, aminek 1991-től mostanáig szintén több száz százalékkal ment fel az ára. De a hordók árát nem tudom növelni, mert akkor nem vennék meg. Így is már szinte alig van kereslet. A ’90-es évektől a vendégmunka tömegessé válásáig a felére csökkent, a külföldi munkavállalás tömegessé válása után pedig az addigi kereslet is a felére csökkent. A Covid-járvány előtt még jöttek viszonteladók Belső-Ukrajnából, de aztán elmaradtak, majd a járvány végigsöprése, valamint a háború kitörése óta újból megfeleződött a vevők száma. Persze, azért értek örömök is. Amikor a 2010-es évek elején Magyarország vette át az Európai Parlament soros elnökségét, Orbán Viktor magyar miniszterelnök számára rendeltek meg tőlem egy hordót, s ugyanakkor az akkori lengyel köztársasági elnök hivatalától is kaptam megrendelést egy másik hordóra. El is készítettem azokat, rájuk faragva a magyar, illetve a lengyel címert. Majd mind a kettőt elvitték Tokajba, ahol tokaji borral töltötték meg azokat, s úgy szállították tovább a két vezetőnek. Emellett az egyik évben a beregszászi borfesztivál szervezői is felkértek két hordó megcsinálására. A munkát el is végeztem, és az akkor a vörös-, illetve a fehérbor kategóriában első helyet elért két borász kapta meg az egyik, valamint a másik hordómat…
– Reménykedik benne, hogy a jövőben javulni fog a kereslet?
– Reménykedem. Bízom benne, hogy véget ér a háború…
Lajos Mihály