Japán katonai járműveket adott át Ukrajnának
A japán védelmi minisztérium hat katonai járművet biztosított Ukrajnának – számolt be róla Japán ukrajnai nagykövetsége a Telegramon február 4-én.
A nagykövetség bejegyzésében megjegyezte, hogy a japán védelmi minisztérium eddig összesen 101 járművet szállított Ukrajnának, és további támogatásáról biztosította az országot a szabadságért és békéért folytatott harcában.
Japán Ukrajna egyik legnagyobb támogatója, csak 2024-ben 4,2 milliárd dollár támogatást nyújtottak az ország számára. Ezenkívül a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökségen (JICA) keresztül több mint 1,5 milliárd dollárt különítettek el Ukrajnának, több mint 70 millió dollárt pedig az ország aknamentesítésére fordítottak.
Nyitókép forrása: Japán ukrajnai nagykövetsége/Telegram
