Rehabilitációs osztály nyílt Kőrösmezőn
Új rehabilitációs osztályt nyitottak a Kőrösmezői Városi Kórházban. A felújítást és a berendezések beszerzését Olaszország biztosította. Erről Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója számolt be február 14-én.
Az egészségügyi intézmény a környező hegyvidéki települések mintegy 20 000 lakosát szolgálja ki. A rehabilitációs osztálynak a kórház első emelete biztosít helyet. A szolgáltatásokat civilek és a katonák is igénybe vehetik.
Bileckij kiemelte, hogy erre a projektre 280 ezer euró pályázati pénzt különítettek el, valamint az olasz állampolgárok önkéntes hozzájárulása is nagy segítségükre volt.
– Hálás vagyok olasz partnereinknek, hogy támogatják Kárpátalját és lakóit. Bízom benne, hogy sok katona fel fog épülni a sérüléseiből, hiszen nemcsak az orvosi felszerelés, hanem az itteni környezet, természet is segíti majd őket, amely pozitív hatással van a védők mentális egészségére.
A projekt az ukrán–olasz „Health care for safety and rehabilitation” program keretében, az Olasz Fejlesztési Együttműködési Ügynökség (AICS) pénzügyi támogatásával, valamint a Focsiv, Missione, Calcutta és FAV szervezetek együttműködésével valósulhatott meg.
