Jermak: Oroszországnak bizonyítania kell, hogy valóban békét akar

Oroszországnak be kell bizonyítania, hogy valóban véget akar vetni az Ukrajna ellen indított háborújának – írta Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerdán.

Oroszországnak le kell állnia Ukrajna mindennapos ágyúzásával, mégpedig azonnal, ha valóban véget akar vetni a háborúnak” – vélekedett a tisztségviselő a Telegramon tett bejegyzésében.

Valerij Veber, az ukrán védelmi minisztérium aknaelhárítási és polgári védelmi főosztályának helyettes vezetője egy parancsnoki gyakorlaton tartott előadásában azt mondta, hogy Oroszország a három éve tartó háború kezdete óta mostanáig már több mint 6900 veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó lövedéket vetett be Ukrajnában, legalábbis a megerősített adatok alapján.

Az egész országra kiterjedő háború alatt már csaknem 3400 ukrán katonának nyújtottak orvosi segítséget, akiknél ismeretlen vegyi anyag által okozott mérgezés jelei mutatkoztak” – fűzte hozzá Veber.

Forrás: MTI

Nyitókép: korábbi felvétel. Forrás: Andrij Jermak Telegram-oldala