Újabb ipari parkot létesítenek Kárpátalján

Szolyva-Tech néven új ipari parkot fognak Kárpátalján létesíteni – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA).

Vaszil Ivancso, a kárpátaljai OVA első helyettesének beszámolója szerint a Szolyván létesítendő parkról szóló határozatot március 7-én hozta meg az ukrán kormány.

Ezzel Kárpátalján idén a 11. ipari parkot jegyezték be

– írta az OVA.

A létrehozást a Szolyva-Eco kezdeményezte.

A tervek szerint a Szolyva-Tech több mint 10 hektáron fog elterülni, a fejlesztéséhez közel 344,8 millió hrivnyát fognak előteremteni különböző forrásokból. Az ipari park akár 400 új munkahelyet jelenthet.

Fő profiljuk között fog szerepelni a fafeldolgozás, a bútorgyártás, szerves alapkémiai alapanyagok előállítása, épületek szerkezeteinek gyártása, de emellett alternatív energetikával és tudományos-technikai tevékenységet is fognak folytatni.

Vaszil Ivancso kijelentette: azon fognak dolgozni, hogy Kárpátalja vonzóbbá váljon úgy a vállalkozások, mint az itt élők és dolgozók számára.

Kárpátalja.ma