Csökkent a közúti balesetek száma az ukrán utakon

A sebességmérő kameráknak köszönhetően 5–8-szorosára csökkent a közlekedési balesetek száma Ukrajnában. Erről Bohdan Drapjatij és Leonyid Timcsenko belügyminiszter-helyettesek számoltak be a zn.ua hírportálnak.

Véleményük szerint a törvényileg szabályozott fotó- és videótechnológiák használatának pozitív hatása van az utakon. Csökkent a közúti balesetek sérültjeinek száma és a halálozási arány is – jegyezték meg.

Ugyanakkor szerintük el kell ismerni, hogy ezek a technológiák nem tökéletesek.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a járművezetők egy része csak azokon az útszakaszokon csökkenti a sebességet, ahol sebességmérő kamerák vannak felszerelve. Amint azonban áthaladtak az ellenőrzött útszakaszokon, ismét gyorsítanak.

Erre a helyzetre olyan jogszabályi változtatásokra van szükség, amelyek lehetővé teszik az átlagsebesség mérését, és automatikusan meghatározzák azt az átlagsebességet, amellyel az adott autó A pontból B pontba halad.

A belügyminisztérium és a nemzeti rendőrség szakemberei már kidolgoztak egy erre vonatkozó törvénytervezetet, amely már csak arra vár, hogy a Legfelsőbb Tanács elfogadja.

Kárpátalja.ma