Anyák napi jótékonysági vásárt rendezett a zápszonyi óvoda

Anyák napja alkalmából ünnepi műsort és jótékonysági vásárt szervezett a Zápszonyi „Fecske” Bölcsőde-Óvoda május 2-án. A rendezvénynek a Zápszonyi Kultúrház adott otthont.

A jótékonysági vásár ötletét az adta, hogy az óvoda csoportszobái felújításra szorulnak, ám anyagi keret híján, ezt eddig nem tudták megvalósítani. Így merült fel egy jótékonysági vásár szervezésének terve, amelynek bevételét a felújításra fordítanák.

A vásár az óvodások anyák napi műsora után kezdődött. Az intézmény dolgozóinak, és a gyerekek lelkes és segítőkész szüleinek köszönhetően színes választékkal várták az érdeklődőket. Vásárolhattak házi készítésű süteményeket, különböző édességeket, üdítőket, virágboxokat, illetve anyák napi ajándéktárgyakat. A köszöntő verseket és igés feliratokat tartalmazó fali táblák, hűtőmágnesek és kötények között mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbbet. A helyszínen egy perselyt is elhelyeztek, így adományokkal is lehetett támogatni az összefogást.

Dávid Edina, az óvoda vezetője hírportálunknak elmondta, hogy a vásár nagy sikernek örvendett, mivel szinte minden portékát sikerült eladniuk. Az intézményvezető kiemelte, nagyon hálás a szülői közösségnek, az óvoda dolgozóinak, a vásárlóknak és az adakozóknak, mivel a segítségük elengedhetetlen volt a siker érdekében. Mint kiemelte, a vásár pozitív eredménye hűen tükrözi a rendezvény mottóját: „Összetartásban az erő”.

N. N.

Kárpátalja.ma