A Kiss Kata Zenekar lépett fel Somban

Szívet melengető koncertet adott a Kiss Kata Zenekar május 3-án a somi parókia nagytermében.

A rendezvény kezdetén Barta Anna Magdolna idézett egy részletet a Kiss Kata Zenekar Ima című dalából, majd Popovics Nikoletta, a Somi Községi Könyvtár vezetője üdvözölte a közönséget.

„Ez egy ünnep – a lélek ünnepe, amely megerősít bennünket abban a hitben, hogy bárhol is éljünk a világban, ugyanahhoz a nemzethez tartozunk. Egy vérből valók vagyunk, és ez a vér ez a közös örökség, közös múlt, és közös jövő köt össze bennünket”

– emelte ki a könyvtárvezető.

Ezt követően Jakab Attila, a Somi Református Egyházközség lelkipásztora kérte Isten áldását az alkalomra.

A jelenlévők ezután megtekinthették a Beregsomi Margaréta Néptánccsoport színes előadását, majd Nagy Karolina szavalta el Kecskés Béla: Krónikás ének a Munkácsi várban című versét.

Ezután a Kiss Kata Zenekar koncertje következett, amely során a közönségnek igazi lélekemelő élményben lehetett része.

A zenekar „Sohasem egyedül” címet viselő koncertsorozatának az a célja, hogy a magyar népdalok és nemzeti dalok előadása által reményt adjon és lelki erőt nyújtson a Kárpátalján élőknek. Az előadásaik ezáltal nemcsak szórakozást jelentenek a közönség számára, hanem lelki támaszt is mindazoknak, akiknek erre most szüksége van.

A rendezvény a Beregsomi Református Egyházközség szervezésében valósult meg. 

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása: Kiss Kata Zenekar Facebook-oldala