Felszállt a fekete füst: egyelőre nincs új pápa
Bár sokan reménykedtek, hogy még ma megválasztják az új pápát, egyelőre fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy az első szavazás eredménytelen volt a konklávén. A bíborosok azonban folytatják a tanácskozást, és az egyházi vezetők szerint még ma megszülethet a döntés.
Fekete füst jelezte csütörtökön nem sokkal dél előtt, hogy a pápaválasztó konklávé első szavazási fordulója nem hozott eredményt, így egyelőre nincs új egyházfője a katolikus világnak. A konklávé azonban folytatódik, és sokan bíznak abban, hogy hamarosan felszáll a fehér füst.
Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja – aki 91 évesen már nem vehet részt a választáson – Pompejiben tett látogatása során úgy fogalmazott:
„Remélem, hogy ma este, amikor visszatérek Rómába, meglátom a fehér füstöt.”
Ez erős jelzés arra, hogy a nap további részében még lehet áttörés a Sixtus-kápolnában zajló szavazásokon.
Battista Re hozzátette: „Az új pápának elsősorban meg kell próbálnia megerősíteni az Istenbe vetett hitet ebben a világban, amelyet ugyan technológiai fejlődés jellemez, de lelkileg úgy látjuk, mintha megfeledkezne Istenről. Szükség van egyfajta felébredésre.”
Érdekesség, hogy pár perccel később fehér füst távozott a kéményből, melyre vélhetően az a magyarázat, amit a szakemberek korábban is jeleztek, hogy a fekete füst előállításához kálium-perklorátot, antracént és ként használnak, amik együtt sűrű, sötét füstöt hoznak létre, az előre betöltött patronok későbbi utóhatása azonban tűnhet fehérnek.
A bíboros a hírek szerint tegnap személyesen is jókívánságait fejezte ki az egyik esélyesnek tartott Pietro Parolin bíborosnak, sokatmondóan hozzátéve: „A legjobbakat kívánom. Kétszeresen is.”
A világ katolikusai izgatottan várják, mikor hangzik el végre a hagyományos „habemus papam” bejelentés a Szent Péter téren.
Forrás: hirado.hu
