Magyar Levente az ungvári találkozó elhalasztásáról
Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap közleményt adott ki a május 12-i ungvári találkozó lemondása kapcsán.
Az államtitkár felidézte a Budapesten április 29-én Olha Sztefanisina ukrán miniszterelnök-helyettessel, igazságügyi miniszterével folytatott megbeszélés eredményeit.
Mint írta, a megbeszélés célja az volt, „hogy új lendületet adjunk a kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelvhasználati jogait rendezni hivatott kétoldalú, a megelőző hónapokban megrekedt tárgyalássorozatnak”.
Magyar Levente emlékeztetett arra, hogy korrekt hangvételű megbeszélés folyt közte és az ukrán igazságügyi miniszter között, valamint megállapodtak abban, hogy május 12-én Ungváron folytatják a munkát.
Az államtitkár megerősítette azt a hírt – amit az ukrán Igazságügyi Minisztérium a nap folyamán közölt –, hogy lemondta a kárpátaljai találkozót. Megítélése szerint
„az elmúlt napok eseményei a magyar–ukrán kapcsolatokban nem teszik lehetővé a jóhiszemű, konstruktív egyeztetést olyan fontos és érzékeny tárgyban, mint a kisebbségi jogok”.
„Azon körülmény, hogy pénteken kémvádak alapján „elhárító akciót” hajtottak végre Kárpátalján, amit az ukrán fél egyből széles médianyilvánosság elé tárt – mindezt három nappal a meghatározó jelentőségű találkozó előtt – megkérdőjelezi a nyitott kérdések rendezésére irányuló szándék őszinteségét. Lássuk, mi történik a következő napokban”
– írta Magyar Levente.
Bejegyzése végén ismételten hangsúlyozta, hogy
a magyar fél továbbra is készen áll a párbeszédre.
Nyitókép: Magyar Levente Facebook-oldala
Kapcsolódó:
Kémkedés miatt tartóztattak le egy ukrán állampolgárt Budapesten
