Három bántalmazott gyereket emeltek ki egy családból Kárpátalján

A hatóság munkatársai kiemeltek egy családból három kiskorút, akik családon belüli erőszak áldozatai lettek – közölte a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata június 3-án.

A rendőrség munkatársai az interneten figyeltek fel egy ökörmezei családra, ahol a szülők nem megfelelően teljesítették gyermeknevelési kötelezettségeiket.

A rendfenntartók kivonultak a család lakóhelyére, ahol a szülőket ittas állapotban találták. A három, 5 és 12 év közötti gyermek elhanyagolt volt, és egyértelműen látszott, hogy testi sérüléseket szenvedtek.

A rendőrség munkatársai úgy döntöttek, hogy azonnal eltávolítják a családból a kiskorúakat, mivel a gyerekek neveltetési körülményei veszélyesek az életükre és az egészségükre nézve.

A gyerekeket orvosi intézménybe szállították, ahol megkapták a szükséges segítségnyújtást. A jövőben mindhármukat árvaházban helyezik el.

A szülők ellen büntetőeljárás indult.

Kárpátalja.ma