Ülésezett a Szolyvai Emlékparkbizottság
Megtartotta terepbejárással egybekötött szemleútját a Szolyvai Emlékparkbizottság június 7-én.
Az ülésről Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke adott tájékoztatást.
A szemle során megállapítást nyert, hogy a park megfelelő állapotban van ahhoz, hogy látogatókat fogadjon. Ezek a látogatások a teljes körű háború óta elmaradtak.
Korábban a park területén lévő közel százéves kőrisek a gyökérzetüket megtámadó gombabetegségek miatt balesetveszélyessé váltak, így azokat szakértői vélemény alapján, megfelelő engedélyek beszerzését követően ki kellett vágni, azonban helyettük hársfákat ültettek.
A megbeszélésen döntés született a szükséges munkálatok menetéről, azok finanszírozásáról is.
Ezen kívül meghatározták a novemberi megemlékezések dátumait is, melyek a következőképpen alakulnak:
- November 20. – megemlékezés Sztarij Szambirban;
- November 21. – nemzetközi emlékkonferencia Beregszászban;
- November 22. – megemlékezés a Szolyvai Emlékparkban.
