A gyermekek határátlépéséről
A hadiállapot ideje alatt egyszerűsített eljárások vonatkoznak az államhatár átlépésére – emlékeztet Andrij Demcsenko, az Ukrán Állami Határőrszolgálat szóvivője.
A tisztségviselő cáfolta azokat a közösségi médiában terjedő híreszteléseket, amelyek szerint az ukrán határőrök tömegesen tagadják meg a gyermekek kilépését az országból, amennyiben a szülők lelaminált születési anyakönyvi kivonatot mutatnak be.
– Ez nem felel meg a valóságnak. A gyermekek továbbra is átléphetik a határt érvényes útlevéllel vagy születési anyakönyvi kivonattal, akkor is, ha az laminált
– hangsúlyozta Demcsenko.
A szóvivő emellett emlékeztetett arra is, ha egy gyermek az egyik szülő kíséretében utazik külföldre, nincs szükség a másik szülő írásos hozzájárulására. Hasonlóképpen nem kell meghatalmazás akkor sem, ha a gyermek nagyszülővel, vagy nagykorú testvérrel utazik.
A férfiak esetében ugyanakkor továbbra is érvényben van a kilépési korlátozás még abban az esetben is, ha az érintett rendelkezik hivatalos felmentéssel. A végső döntést a határőr hozza meg a dokumentumok ellenőrzése során a határátkelőn.
