Rendszerszintű támogatás a veteránok számára

Az ukrán megyék vezetőivel tartottak értekezletet június 23-án, amelyen Natalija Kalmikova veteránügyi miniszter is részt vett. A tanácskozás középpontjában Volodimir Zelenszkij elnök „Hősök politikája” nevű kezdeményezésének megvalósítása állt.

Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője elmondta, hogy az államfő utasítására országszerte következetesen és szervezetten hajtják végre azokat a programokat, amelyek célja a háborús veteránok és harci cselekmények résztvevőinek támogatása. A régiók és önkormányzatok szintjén 293 regionális programot dolgoztak ki, amelyek 2025-ben több mint 17 ezer veterán egészségügyi ellátását és rehabilitációját hivatottak biztosítani. Az erre szánt előirányzott költségvetés meghaladja a 275 millió hrivnyát, és a közeljövőben további emelés várható.

A rehabilitációhoz Ukrajna legbiztonságosabb rekreációs és turisztikai helyszíneit veszik igénybe.

Mikita kiemelte, hogy folyamatban van a veteránközpontok tervezése és építése is. Az elnöki kezdeményezés alapján minden megyében korszerű, új létesítmények épülnek, amelyek széles körű szolgáltatást nyújtanak majd a háborús veteránok számára. A költségek 50%-át az állami költségvetés fedezi, a fennmaradó részt az érintett önkormányzatok biztosítják társfinanszírozás formájában.

A projektek mindegyike az adott megyei katonai közigazgatás vezetőinek személyes felügyelete alatt áll. 2025-ben csakúgy, mint az előző években, az elnöki program keretében közel 4 milliárd hrivnya áll rendelkezésre lakhatási kompenzáció kifizetésére azon személyek részére, akik szolgáltak a háborúban, vagy akik hozzátartozójukat vesztették el a harcok során. Ez a támogatás több ezer család lakhatási problémájának megoldásához járulhat hozzá.

A minisztérium a helyi hatóságokkal együtt folytatja a „Hősök politikája” keretében megvalósuló kezdeményezések kidolgozását és végrehajtását.

Kárpátalja.ma