Izrael nagy támadásra készül
Izrael arra szólította fel a palesztin lakosságot, hogy hagyja el Gáza északi térségének bizonyos részeit, mivel az izraeli hadsereg intenzívebb műveletekre készül. Mindeközben Donald Trump amerikai elnök fokozott nyomást gyakorol egy tűzszüneti megállapodás elérése érdekében.
Az izraeli hadsereg a Gáza városában és Dzsebália több negyedében élő palesztinokat arra szólította fel, hogy vonuljanak délre, az al-Mawasi nevű tengerparti területre, mivel figyelmeztetésük szerint katonai műveleteik felerősödnek és nyugat felé terjeszkednek.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet irányítása alatt álló egészségügyi minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint az előző 24 órában legalább 86 ember vesztette életét izraeli támadások következtében. A halálos áldozatok között három gyermek is volt, akik egy, a biztonságos zónának nyilvánított al-Mawasi térségét ért légicsapásban haltak meg.
Donald Trump – aki korábban reményét fejezte ki, hogy a következő héten megállapodás születhet a gázai tűzszünetről – ismételten felszólított arra, hogy kössenek megállapodást Gázában, és hozzák haza a túszokat. Szombati bejegyzésében a Truth Social közösségi oldalon azt írta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök éppen most folytat tárgyalásokat a Hamásszal.
Mindeközben az izraeli védelmi erők (IDF) szóvivője, Avichay Adraee vasárnap elmondta, hogy az izraeli hadsereg Észak-Gázában hajt végre műveleteket a terroristák és terrorista infrastruktúra felszámolása érdekében.
Tárgyalások árnyékában eszkalálódik a konfliktus
Az izraeli hadsereg akcióinak fokozódása egybeesik azzal, hogy a közvetítők újabb próbálkozásokat tesznek a háború lezárására, és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon engedésére.
A korábbi, 2024. január 19-én kezdődött tűzszüneti megállapodást három szakaszra tervezték, azonban egyelőre az első szakaszon sem jutott túl. A második szakasz tartalmazza az állandó tűzszünetet, a még életben lévő túszok szabadon engedését izraeli börtönökben fogva tartott palesztinokért cserébe, valamint az izraeli csapatok teljes kivonását Gázából.
Előző héten csütörtökön egy magas rangú Hamász-tisztviselő a BBC-nek elmondta, hogy a közvetítők fokozták erőfeszítéseiket egy új tűzszüneti és túszcsere-megállapodás érdekében, ám az Izraellel folytatott tárgyalások továbbra is megrekedtek.
Vasárnap Netanjahu az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet tagjainak úgy nyilatkozott, hogy az Irán felett aratott győzelem sok lehetőséget nyitott meg, elsősorban a túszok kiszabadítását.
„Természetesen Gáza ügyét is rendezni kell, le kell győznünk a Hamászt, de úgy hiszem, mindkét küldetést teljesíteni fogjuk. Ezen túlmenően széles körű regionális lehetőségek nyílnak meg, amelyek túlnyomó többségében – szinte mindegyikben – önök is partnerek lesznek”
– mondta.
Forrás: hirado.hu
MTI/EPA/Mohamed Szaber
