Féltik az életüket a „félmeztelen nők”

A hatóságok megtorló akcióitól tartva elmenekült Ukrajnából a félmeztelen tüntetéseiről ismert Femen szervezet három alapító tagja.


A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint Olekszandra Sevcsenko, Anna Gucol és Jana Zsdanova azért hagyták el az országot, mert féltik az életüket és a szabadságukat. A közlemény hozzátette, hogy a három feminista jogvédő folytatja tevékenységét Európában.

Sevcsenko már kedden bejelentette, hogy a nőjogi mozgalom felfüggeszti ukrajnai tevékenységét és elhagyja az országot az aktivistáit ért sorozatos támadások miatt.
A kijevi rendőrség aznap azt közölte, hogy fegyvereket találtak a Femen irodáinak átkutatása során. A szervezet azonban tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a fegyvereket a hatóságok helyezték el irodáiban. A rendőrség szombaton úgy nyilatkozott, hogy az aktivistákat ebben az ügyben csak tanúként kezelik, és szabadon mozoghatnak az országban.

A szervezet székhelye tavaly óta Párizsban van.
Forrás: mno.hu