Új tűzszünet született a Közel-Keleten

Izrael és Szíria tűzszünetről állapodott meg azt követően, hogy a héten az izraeli hadsereg beavatkozott a szíriai kormányerők és rivális fegyveres csoportok közötti összecsapásokba – jelentette be szombat hajnalban Tom Barrack, az Egyesült Államok szíriai megbízottja az X-en.

Múlt vasárnap robbantak ki véres összecsapások a Szíria déli részén fekvő esz-Szuveidában szunnita beduin törzsek és a síita iszlám iszmailita ágához tartozó kisebbség, a drúzok között. A szíriai kormányerők a hét elején igyekeztek megfékezni az összecsapásokat, de inkább a beduinok pártját fogták a konfliktusban. Csütörtökön kivonultak a térségből, és a harcokban addig az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns megfigyelő szervezet szerint több mint 260-an haltak meg, jelentős részük polgári személy, és az ENSZ szerint csaknem 80 ezren kényszerültek elhagyni az otthonukat.

Az izraeli hadsereg légicsapásokkal lépett fel a drúzok védelmében.

A Törökország, Jordánia és más szomszédos országok által támogatott megállapodásban felszólítják a szembenálló feleket, hogy tegyék le a fegyvert, és „a Szíriában élő többi kisebbséggel együtt építsenek fel egy új és egységes szíriai identitást”.

Izrael számos légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők konvojai ellen, sőt csapást mért a szíriai védelmi minisztérium épületére is Damaszkuszban.

A drúzok jelentős közösséget alkotnak Izraelben, ahol integrált kisebbségként tekintenek rájuk, tagjaik gyakran szolgálnak az izraeli hadseregben is.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: Beduin fegyveresek érkeznek a dél-szíriai, többségében drúzok lakta Szuveida közelében fekvő faluba Mazraába. Forrás: MTI/AP/Gaisz asz-Szajed