Nagy Gáspár közép-európai naplója
Se nem nyugat, se nem kelet. Kicsit mindkettő és egyik sem. Rovatunkban Nagy Gáspár Zónaidő című kötetét ajánljuk.
A könyv a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg Budapesten, 1995-ben. Alcíme: Közép-európai napló, amely jól összefoglalja, hogy mire számíthatunk. Olvasható itt vers, műfordítás, próza, jegyzet és interjú is.
A szerző saját versei mellett a környező országok költőinek alkotásait tolmácsolta magyar nyelven (például lengyel, román és szlovén műveket). Külön értékelendő, hogy a műfordítások mellett rövid életrajzi ismertetőt is kapunk a szerzőkről, akiknek verseit magyarul olvashatjuk.
Az alig 80 oldalnyi gyűjteményről több kritika és elemzés született.
Parancs János ezt írta a szövegekről:
„Elsősorban emberi-írói érdeklődése, más szavakkal a közös tematika, a nagyjából közös közép-kelet-európai létezés és hasonló »lélegzési technika« rendel egymás mellé, illetve köt össze egymással.”
Görömbei András gesztusértékű műnek tartotta a Zónaidőt. „Egy jelentős magyar költő tartalmas tanúságtétele arról, hogy milyen szeretettel, együttérzéssel lehet érteni és értékelni más népek kultúráját. A körülöttünk lángoló sovinizmusok sem hatálytalaníthatják Nagy Gáspár könyvének értékét” – értékelte a Magyar Naplóban.
Egyszerre ismeretlen és ismerős irodalmi utazás Közép-Európa országai között Nagy Gáspár harminc évvel ezelőtt megjelent gyűjteménye. Rávilágít arra, hogy bár különbözik a nyelvünk, a nemzetiségünk vagy a szokásaink, de a sorsunk, a történelmünk és a környezetünk közös. A Zónaidő a közös közép-európai gondolkodás, a kapcsolódás bizonyítéka.
Bár a benne helyet kapó írások a ’70-es és ’90-es évek között születtek, aktualitásukból nem veszítettek, sőt még inkább felértékelődnek a XXI. században. Mert jó emlékeztetni magunkat arra, hogy a különbözőségtől nem félni kell, hanem megismerni. És ehhez kiváló választás Nagy Gáspár.
Ajánlom azoknak ezt a rövid, viszont annál tartalmasabb kötetet, akik nyitottak a szomszédos népek megismerésére, akár az irodalom nyelvén. Számukra ez egy kellemes híd lesz, tele felismerésekkel, azonosulási pontokkal. És azoknak is ajánlom, akik nem hisznek a közös sorsban – hátha majd ez a közép-európai napló meggyőzi őket.
A könyv antikváriumokban szerezhető be.
Sz. Kárpáthy Kata
Nyitókép: Kárpátalja.ma
