Nemlétező drónalkatrészeket árult az interneten egy ungvári csoport
Az Ungvári Járási Rendőrség munkatársai vádat emeltek négy ungvári lakos ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy önkéntes szervezeteket csaptak be – számolt be róla a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata augusztus 8-án.
A rendfenntartók tájékoztatása szerint a három ungvári lakos és egy bűntársuk olyan rendszert dolgozott ki, amellyel több mint 1,1 millió hrivnyát csaltak ki önkéntes szervezetek képviselőitől.
A gyanúsítottak nemlétező drónalkatrészeket árusítottak az interneten. A hitelesség érdekében a vádlottak egyéni vállalkozóként regisztrálták magukat, és ezeket az adatokat adták meg a vásárlóknak, majd miután megkapták a pénzt, eltűntek és megszakították a kapcsolatot az átvert áldozataikkal.
A bűncselekmény akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Az ügyben tart a nyomozás.
