25 éve történt a Kurszk atom-tengeralattjáró katasztrófája

Huszonöt éve, 2000. augusztus 12-én a Barents-tengeren tartott hadgyakorlat közben elsüllyedt a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró, 118 fős legénysége odaveszett a szerencsétlenségben. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:

A 949A Antyej (NATO-kód szerint Oscar-II) típusú, atommeghajtású cirkálórakéta-hordozó Kurszkot 1994-ben állították hadrendbe. Tömege 13 900 tonna, hossza 154 méter volt, fedélzetén folyamatosan 24, víz alól is kilőhető támadórakétát hordozott, sebessége merülésben 32 csomó, a felszínen 16 csomó, merülési mélysége 300-500 méter volt. A még a szovjet korszakban tervezett Antyej tengeralattjárókat elsüllyeszthetetlennek szánták és azt állították, egy közvetlen torpedótalálatot is átvészelnének.

A Kurszk, amelynek legénységét néhány héttel korábban tüntették ki, 2000 augusztusának első napjaiban hajózott ki Murmanszkból, hogy részt vegyen az orosz északi-tengeri flotta a Szovjetunió összeomlása óta legnagyobb hadgyakorlatán. A tengeralattjáró az első napon egy gyakorlófejjel felszerelt, víz alól indítható Gránit robotrepülőgépet, majd a harmadik napon, augusztus 12-én reggel 8 óra 51 perckor egy hatástalanított torpedót indított útnak a célpontnak kijelölt hajók felé. A következő két gyakorlótorpedót 11:30 és 13:30 között a védelmező hajók gyűrűjén átlopakodva kellett volna kilőnie a flotta zászlóshajójára, a Nagy Péter csatahajóra. A csapás elmaradt, ugyanakkor 11 óra 29 perckor a norvég földrengésmegfigyelő rendszer 1,5-es erősségű rengést észlelt Murmanszktól északkeletre a tenger alatt. Két perccel és 14 másodperccel később újabb, immár 4,2-es, azaz 250-szer erősebb rengést is regisztráltak, már a tenger fenekén.