FontosVAGY! – ifjúsági hetet szervezett a KRISZ

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) fő céljai közé tartozik a fiatalok Istenhez vezetése, megtérésre hívásuk, valamint a hívő fiatalok lelki megerősítése. A szervezet 2003 óta minden évben olyan programokat és lehetőségeket kínál az ifjú korosztálynak, ahol nemcsak a hitüket mélyíthetik el, hanem közösségben lehetnek egymással, ismerkedhetnek, barátságokat köthetnek. Az egyik legnépszerűbb ilyen program a KRISZ-hét, amit ebben az évben is a Nagyberegi Református Líceum bázisán szerveztek meg. A fiatalok vágynak Isten közelségére és a közösségre, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy szinte maximális létszámmal, 110 kárpátaljai magyar fiatal részvételével zajlott le a tábor. A szervezők munkáját 22 munkatárs és önkéntes segítette.

Kardos Ágnes lelkésznő, a KRISZ-hét szervezője elmondta, az alkalomra 15 évnél idősebb fiatalokat vártak, hiszen ennek a korosztálynak van a legkevesebb lehetősége a táborozásra, a felnőttkor küszöbén álló fiataloknak viszont nagy szüksége van a hasonló lehetőségekre. A hét fő célja, hogy az ifjú korosztály megtapasztalja Isten közelségét, kapcsolatba kerüljenek Vele és elmélyüljenek hitükben, emellett barátságokat és életre szóló élményeket is szerezzenek.

„A tábor fő témája idén: FontosVAGY! Két jelentése is van ennek a címnek. Egyrészt első két nap azon volt a hangsúly, hogy megértsék a fiatalok, hogy fontosak Istennek, hiszen Isten minden alkotása tökéletes és egyedi, bármit is mond a világ vagy a média. Ezekben a témákban az igemagyarázaton kívül önismerettel is foglalkoztunk, ahol a fiatalok jobban megismerték saját személyiségüket, szeretetnyelvüket. A hét további részében a „fontos vagy” egy olyan oldalát vizsgáltuk meg és jártuk körbe, ami már a hívő ember életében kell, hogy mérvadó legyen. Különbséget tenni fontos és nem fontos dolgok között, mi a hasznos, mi az, ami nem, mi az, ami épít és mi az, ami rombol. Fontossági sorrendet meghatározni és ahhoz igazítani a mindennapokat, mert a gonosz nem alszik, szétdobálja a figyelmünket és az időnket, úgy hogy észre sem vesszük, napok és évek telnek el.”

A fiatalok minden napja tartalmasan telt. A napirendben helyet kapott a délelőtti dicsőítés és áhitat, majd előadás keretében fejtették ki a nap témáját. Ezt követően csoportbeszélgetés kezdődött, mely során kérdéseket tehettek fel, megnyílhattak és jobban elmerülhettek az adott témában. Délutánonként szabadidős lehetőségek várták a fiatalokat: sportjátékok (csocsó, pingpong, röplabda, foci, szkander), fürdőzés, kézműves foglalkozások, lézerharc, vizes programok, rapid randi. Nagy népszerűségnek örvend a „Szólj be a papnak”, melynek során a tábor lelkészei válaszolják meg a hét folyamán anonim módon feltett kérdéseket. Bár ez a program néhol vicces, provokatív vagy épp igazán komoly kérdéseket válaszol meg, ilyenkor látszik meg igazán, mi érdekli a fiatalokat valójában. Minden délután volt valamilyen alternatív előadás is, mely nem kapcsolódott szorosan a hét témájához, mégis érdekes és informatív volt. Ilyen volt az okkultizmusról szóló előadás, vagy a KRISZ munkáját bemutató tájékoztató.

Az esti programok is választékosak és emlékezetesek voltak. Hétfőn táncházzal indult a hét, kedden imasétára került sor, egybekötve dicsőítéssel a templomban. Szerdán a tehetséges és szórakoztató fiatalok mutatkozhattak be a Krisz Faktor során. Csütörtök este pedig a héten már jól összeszokott csoportok mutathatták be mit készítettek a hét témájához kapcsolódva. Volt itt minden: zenés összeállítás, videók és színdarab is. Péntek este pedig már megszokottá vált az éjszakába nyúló tábortűz bizonyságtételekkel elmélyítve.

Kardos Ágnes elmondta, az említett programokon kívül lehetőség volt a lelkigondozásra, beszélgetésekre, a fiatalok pedig nyitottan és bizalommal keresték meg a munkatársakat.

„A táborozók értékes „útravalókat” kaptak a hét folyamán: emlékeztettük őket, hogy Isten mindig szereti őket és fontosak számára, Istenhez lehet menni minden problémával és nehézséggel, mert ő szerető Atya, aki kész és tud is segíteni. De ahhoz, hogy Isten helyesen egyengesse utunkat, nekünk is figyelnünk kell rá, és minőségi időt kell Vele töltenünk. A fiatalok a lelki feltöltődés mellett barátságokat kötöttek, új élményeket szereztek, valamint számukra fontos és aktuális kérdésekre kaphattak választ. Ezek azok a momentumok, amik miatt tudjuk, hogy a fiataloknak szükségük van a KRISZ- hétre.”

A tábor szervezői köszönetüket fejezik ki a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, a Deutscher Jugendverband „Entschieden für Christus“ (EC) partnerszervezetüknek, és a Magyarországi Református Zsinat Ifjúsági Irodának, hogy támogatásukkal hozzájárultak a hét megszervezéséhez.

Horváth Gabriella

Kárpátalja.ma