Templombúcsúval egybekötött kiállításmegnyitó Kisgejőcön
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a Petőfi Kulturális Ügynökséggel együttműködve Beregszász után Kisgejőcön is bemutatta Berecz András Szívverés a magasban című kiállítását. A megnyitóra augusztus 17-én, a görögkatolikus egyház templombúcsújának keretében került sor.
Az esemény szentmisével kezdődött, amelyet Benzo György atya celebrált. A kiállítást Molnár Krisztina, a PCS koordinátora nyitotta meg. Kiemelte, hogy a tárlat nem is találhatott volna méltóbb helyszínt Kisgejőcnél, hiszen itt született Egry Ferenc, a neves harangöntő mester.
„Egry Ferenc harangjai ma is ott zengenek a csonka Magyarország, a Szlovákiává lett Felvidék, Lengyelország, Bulgária, Indonézia, sőt a még távolabbi Ausztrália templomtornyaiban, s természetesen Kárpátalja több szent hajlékában is.”
Orosz Ildikó, a Pro Cultura Subcarpathica és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszöntőjében Egry Ferenc érdemeiről és harangöntő munkásságáról emlékezett meg.


Tóth Jenő atya, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum igazgatója a harangok szimbolikájáról, valamint a görögkatolikus templom jelentőségéről szólt, amelynek helyén egykor Egry Ferenc több száz harangot is öntött.
A rendezvény színvonalát Györkené Csákány Marianna, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola oktatója emelte előadásával.
Az esemény a templombúcsút záró körmenettel ért véget.
Orbán Viktória
