Harmincéves lett a Megmaradni Találkozó
Jubileumi ünnepség keretében méltatták Beregszászban augusztus 19-én a görögkatolikus Megmaradni Találkozó 30. évfordulóját.
Az első alkalommal 1995-ben rendezték meg a kárpátaljai magyar görögkatolikus fiatalok összejövetelét. A négynapos program fő szervezője akkor a tiszaújhelyi görögkatolikus parókus, Orosz István volt, aki paptársaival egy olyan találkozót álmodott meg, amelynek témájául – és elnevezéséül – a hitben, az egyházban, a hazában, a magyarságban való megmaradást választották.

Az első, sikeres találkozót újabbak követték, melyeknek helyszínéül az első években Tiszaújhely szolgált, később pedig Beregdéda, Makkosjánosi, Balazsér, Tiszapéterfalva, Máriapócs, valamint a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum és a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ látta vendégül a fiatalokat.
Az idők során Orosz Istvántól Egressy Miklós, majd Lődár Jenő görögkatolikus atya vette át a stafétabotot, és szervezte meg évről évre az immár korosztályok szerint három részből álló Megmaradni Találkozót.

A kárpátaljai magyar egyházközségek fiataljai az elmúlt három évtizedben töretlenül vettek részt a nyári programon, melynek témájául a megmaradás mellett az éppen aktuális egyházi és világi kérdések szolgáltak.
A találkozó jubileuma alkalmából a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban megrendezett ünnepségen a „Megmaradni” egykori és jelenlegi szervezői és résztvevői közül többen is részt vettek. A hálaadó szent liturgián Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar helynöke szentbeszédében Jézus tanítását vette alapul: „Más az, aki vet, és más az, aki arat.”
„Az Úristen – amikor meghív egy feladatra – vetni hív, de nem biztos, hogy aratni is. Lehet, hogy „csak” annyi a dolgom, hogy felszántsam a földet és bevessem, de a növekedést már Isten adja, és az aratást lehet, hogy más végzi. Nehéz néha elfogadni, hogy amit elkezdtünk, azt más fogja folytatni és befejezni. Pedig nagyszerű egy olyan dolgot létrehozni, ami megállja az idők próbáját” – utalt a három évtizedes Megmaradni Találkozóra a helynök.

A szent liturgiát követően Lődár Jenő görögkatolikus áldozópap, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet elnöke és a találkozó szervezője köszöntötte az egybegyűlteket. A váltófutókat hozta fel például, akik a verseny során egymásnak adják át a stafétabotot, és bár más az induló, s más, aki célba ér, a győzelem az egész csapaté.
Az ünnepség ebéddel, valamint az elmúlt 30 év alatt készült fotókból és a találkozóról megjelent tudósításokból összeállított kiállítás megtekintésével folytatódott.
A továbbiakban Marosi István görögkatolikus áldozópap, a találkozó egyik legrégebbi szervezője és résztvevője mutatta be azt a történelmi és egyházi helyzetet, amely az 1990-es évek első felét jellemezte. Beszélt azokról a nehézségekről, hiányosságokról, amelyekkel az 1990-től az Ukrajnában ismét szabadon gyakorolható görögkatolikus vallásnak szembe kellett néznie.

Ezt követően Orosz István és felesége, Rita beszéltek a kárpátaljai szolgálatuk éveiről, az ifjúsági pasztorációs tevékenységükről és a Megmaradni Találkozó elindításának körülményeiről.
Végezetül kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az ünneplők. Marosi Anita moderálásával Szabó Konstantin, Egressy Miklós, Orosz István, Lődár Jenő görögkatolikus atyák, valamint Oroszné Obbágy Rita járta körbe a Megmaradni Találkozó történetét, célkitűzését, a fiatalok nevelésének, megmaradásának és a jövő kihívásainak kérdéseit a jelenlévők aktív részvételével.

A jubileumi alkalom az ünnepi torta elfogyasztásával ért véget.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
