Könyvajánló: A tizennégy karátos autó

„Az a helyzet, hogy a fogorvost leszámítva én a világon senkitől sem félek. De ha mutattok nekem valakit, aki fapofával képes elolvasni a Nobel-díjas Gorcsev Iván matróz történetét, akkor attól az embertől rettegni fogok.”

SteelCurtain felhasználó a Moly.hu-n.

A tizennégy karátos autó és Rejtő Jenő neve a magyar olvasóközönség köztudatában teljesen összeforrt. Az író 1940-ben debütált sikeres regénye számos nyelven megjelent, nevettetve vele nemcsak a magyar közönséget. Rovatunkban egy közkedvelt humoros könyvet ajánlunk.

Rejtő Jenő (írói álnevén P. Howard) világába a legjobb belépő Gorcsev Iván története. Garantáltan kedvet kapunk majd a többi művéhez. Az író életéről itt írtunk korábban.

A regény a mindössze 21 éves Gorcsev Iván kalandjain kalauzolja végig az olvasót. Fiatal kora ellenére már Nobel-díj tulajdonosa – igaz, kártyán nyerte, de mit számít. Az orosz fenegyerek sora egész jól megy, hála leleményességének, bár arra hamar rá kell ébrednie, hogy

„Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg”.

A történet másik szereplőjét, Vanek B. Eduardot először titkárként szerződteti, később viszont elég kényelmetlen, embert próbáló feladatai is lesznek. Mint például helyettesíteni kenyéradóját az Idegenlégióban.

Iván a szerelem terén sem kispályás: a gazdag Laboux-család lányába, Anette-be szeret bele, akiért bármit megtesz az apósjelöltnek. Legyen szó katonai szolgálatról vagy visszaszerezni az Alfa Rómeót.

Az említett jármű nem csupán azért értékes, mert önmagában egy ilyen típusú autó nem olcsó mulatság, vagy mert a gazdag család érzelmi kötődéssel bírt volna iránta, hanem mert történetesen tizennégy karátos alvázzal rendelkezett. Valljuk be, egy ilyen értékes kocsit 2025-ben sem engedne ki a keze közül senki.

A cselekményt színesítik további verekedések és egzotikus állatok véletlenszerű feltűnése. Hogy miként sikerült az Alfa Romeót, Anette-et és Gustave apa elismerését megszereznie Ivánnak, valamint Vanek hogy élte túl a katonaságot, azt már az olvasók kíváncsiságára bízom.

Ez a regény tele van élettel, humorral, szerelemmel, kalanddal, krimivel. Legjobb és legrosszabb pillanatainkban is érdemes elővenni egy-egy részt. Nőknek és férfiaknak, fiataloknak és időseknek, téltől télig.

A tizennégy karátos autó az a regény, amit nem lehet megunni.

Ha mégis kívülről fújnánk, az a jó hír, hogy Gorcsev és Vanek története itt nem ért véget… De az egy másik könyv és egy másik ajánló lesz.

A népszerű regényből készült színdarab és képregény is. Újabb kiadásokban és olvasott példányokban is elérhető könyvesboltokban és antikváriumokban. De online is olvasható, illetve hangoskönyv formában is megtalálható.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma

Ui.: mi szó szerint rongyosra olvastuk odahaza A tizennégy karátos autót, de ez a képeken is látszik.