Európa leggyorsabb számítógépét avatták fel Németországban
Európa leggyorsabb számítógépét avatta fel Friedrich Merz német kancellár Hendrik Wüst észak-rajna-vesztfáliai tartományi vezetővel közösen az Aachen melletti Jülichi Kutatóközpontban pénteken.
Merz szerint az úgynevezett Jupiter szuperszámítógép „új lehetőséget nyit a mesterséges intelligenciára épülő modellek képzésére és a tudományos szimulációkhoz”.
A számítógép, amely a negyedik leggyorsabb a világon, alátámasztja a Német Szövetségi Köztársaság vezető szerepre vonatkozó igényét korunk technológiai forradalmában – tette hozzá.
„Azt akarjuk, hogy Németország a mesterséges intelligencia nemzetévé váljon. Elképzelhető, hogy visszatekintve egy napon a 21. század 20-as éveit a mesterséges intelligencia évtizedének fogjuk tekinteni” – mondta. a német vezető, majd rámutatott: jelenleg ugyan az Egyesült Államok és Kína verseng a jövőbeli piaci részesedésekért, Európának és Németországnak azonban még minden esélye megvan arra, hogy felzárkózzon. „Világszerte vezető kutatóintézményeink vannak” – mutatott rá.
A Jupiter nevű szuperkomputer a kutatóintézet korábbi közlése szerint a számítógépek legújabb – exascale elnevezésű – nemzedékét képviseli,
teljesítménye egyenértékű ötmillió modern notebookéval vagy asztali számítógépével, vagyis másodpercenként több mint egytrillió művelet végrehajtására képes.
A németek szerint a berendezés maga „zöld energiából” működik, és ezért a világ legenergiahatékonyabb számítógépe is. Astrid Lambrecht, a Jülichi Kutatóközpont vezetője elmondta, hogy ez teszi egyedülállóvá Jupitert. „Egy olyan korban, amikor a digitalizálás és a mesterséges intelligencia egyre több energiát igényel, Jupiter segítségével megmutatjuk, hogyan lehet erőforrás-kímélő számításokat végezni” – ismertette.
A dpa német hírügynökségnek nyilatkozva mindemellett igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nem tartja reálisnak azt a forgatókönyvet, hogy az mesterséges intelligencia valamikor átveheti az irányítást az emberiség felett. „A nagy mesterségesintelligencia-modellek kudarcot vallanak a logikus gondolkodással szemben” – húzta alá.
A Jupiter számítástechnikai központját két év alatt építették fel, és mintegy 50 konténer-modulból áll, amelyeket több mint 2300 négyzetméteren helyeztek el.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép forrása: MTI/EPA/Fabian Strauch.
