Fejlövés
Soha nem voltam nagy rabja a konzolos játékoknak. Részben, mert Kárpátaljára később tört be a civilizáció, és sokáig nem engedhettünk meg olyan úri huncutságokat magunknak, mint a Nintendo vagy a PlayStation. Másrészt tökéletesen elvoltam a Dragon Ball és a különböző szappanoperák okozta jellem- és agykárosításommal.
Az egyetlen számítógépes játék, amivel hosszabb ideig bajlódtam, és végig is vittem, az a GTA San Andreas című csodája volt. CJ karakterébe bújva bicikliztem a Grove Streeten, gyúrtam ki magam a küldetések között. Megtanultam lőni, autót, hajót, helikoptert vezetni, lopni és rengeteget gyilkoltam – persze csak a „jó ügy” érdekében. A játék végén – árulásukon mérhetetlenül felháborodva – likvidáltam a gyerekkori barátaimat is. (Likvidálni – milyen kimért, megengedő megfogalmazása a gyilkolásnak.)
Nem hatott meg különösebben a játék brutalitása, ahogy egy véresebb akciófilm vagy sorozat sem. Hisz nem a valóság. Nyilván a bandaháborúk, utcai lövöldözések nem légből kapottak, de a tengerentúl gondja és szennye, akarom írni, sajátossága. Semmi köze hozzánk – gondoltam. Aztán honlapszerkesztő lettem, és egyre többet tapasztaltam a megye kékfényéből. Lövöldözések, udvarokra röppenő Molotov-koktélok – a szovjet maffia maradványai – legyintettem.
Napok óta Charlie Kirk konzervatív aktivista meggyilkolása borzolja a kedélyeket világszerte. Az eset után az augusztusban megkéselt ukrán fiatal tragédiája is újra előtérbe került. Irina Zarutszka a háború borzalmai elől menekült az USA-ba. Egy visszaeső bűnöző vette el az életét. Csak mert a lány elé mert ülni a vonaton. Még mindig a tengerentúl? Csak rájuk tartozna? Kevéssé.
Korábban a rendőrségi híreket szemlézve elém keveredett egy videó: halálos nyugalommal sétált egy benzinkúthoz egy férfi Kijevben. Fejbe lőtt egy autótulajdonost, elvette a személyes dolgait, majd elhajtott. Lehetett volna akciófilm, vagy egy GTA-jelenet. De a valóság volt.
Nemrég Andrij Parubij volt házelnököt gyilkolták meg az utcán. Tavaly a saját háza előtt lőtték le Lembergben a nyelvpolitikai nézetei kapcsán, magyarellenes kirohanásairól is ismertté vált Irina Fariont. Kedveltük a hölgyet? Egyetértettünk a nézeteivel? Aligha. Éreztünk bármilyen elégtételt a halálával kapcsolatban? Nem. Megoldás lehet az erőszak a fizikai vagy verbális erőszakra? Egyáltalán nem.
Nem játszom számítógépes játékokat, rég nem nézek véres akciófilmeket sem. Szívem szerint magamra zárnám az ajtót, vagy lakatlan szigetre költöznék a családommal, hogy biztonságban tudjam a szeretteimet, mert a fenti esetek is jól mutatják, hogy mentálisan, érzelmileg is egyre inkább megreccsen a társadalmunk. És ebben nincs segítségünkre a mindennapi politikai sárdobálás diskurzus sem. Amit talán tehetünk, hogy nem hagyjuk magunkat manipulálni, konstruktív párbeszédre törekszünk az ellenséges szájkaraték helyett. Megpróbáljuk a másikban az embert, nem a politikai, ideológiai, nemzetiségi ellenfelet látni. Ignorálni a gyűlölködőket. Mert az erőszak erőszakot szül. A felbújtás, uszítás felkorbácsolt érzelmeket. És újbóli erőszakot.
Pallagi Marianna
Nyitókép: a San Andreas szövegben is említett karaktere.