Észtország tiltakozik és NATO-konzultációt kér légtere megsértése miatt
Az észt kormány bekérette Oroszország ideiglenes megbízottját, és tiltakozó jegyzéket adott át neki, emellett konzultációt kért a NATO-tól a szövetségi szerződés alapokmányának 4. cikke alapján, azt követően, hogy a Finn-öböl felett szerintük megsértették az ország légterét.
Az orosz Védelmi Minisztérium szombat reggeli közlése szerint MiG-31-es vadászgépek tervezett repülést hajtottak végre Karéliából a kalinyingrádi régióba, nem sértve meg más államok határait.
Az orosz védelmi tárca ezzel arra válaszolt, hogy az észt külügyminisztérium azt állította, orosz repülőgépek a Finn-öböl felett beléptek az ország légterébe, ahol 12 percig tartózkodtak.
„Szeptember 19-én három MiG-31-es vadászgép tervezett repülést hajtott végre Karéliából a Kalinyingrád megye repülőterére. A repülés szigorúan megfelelt a légtér használatára vonatkozó nemzetközi szabályoknak, nem sértette más államok határait, amit az objektív ellenőrzés eszközeivel is megerősítettek”
– közölte az orosz védelmi minisztérium.
A tárca közlése szerint az orosz repülőgépek nem hatoltak be Észtország légterébe: a repülés több mint három kilométerre zajlott a Vaindloo-szigettől, a Balti-tenger semleges vizein.
Forrás: hirado.hu
