Tanulás és élmény – őszi foglalkozás a Nagyberegi Tájházban
Ha valaki idegen nyelvet akar tanulni, és azt jól akarja használni, nem mindig elegendő a szótár és a tankönyvek által kínált tematika. Kell az élő közeg, ahol a nyelven túl kulturális elemekkel is találkozik a tanuló, s magába szívja annak apró elemeit, láthatatlan színfoltjait.
Ehhez járul hozzá a Nagyberegi Tájház is, amikor magyar mint idegen nyelvet tanuló iskolások számára szervez foglalkozást. Ilyen volt a legutóbbi, október 8-i alkalom is.
Ukrán anyanyelvű iskolások érkeztek, akik a tanórai keretek között ismerkednek ugyan a magyar nyelvvel, de számos kulturális elem kimarad a tantermekből, s azt a tájház foglalkozásai alatt tapasztalhatják meg.
A csoport a tájházba érkezéskor elsőként tárlatvezetésen vett rész. Itt főként a szavakat, a tárgyak neveit igyekeztek a szervezők megtanítani. Az eszközöket látva, megtapogatva, látva azokat funkciójukban, használatuk során, talán jobban megragadnak a kifejezések. A szavak rögzüléséhez hozzájárult az adott korosztály és adott nyelvismereti szint szerint elkészített rövid játékos feladatlap, melyben a már hallott szavakat kellett a helyükre illeszteni. A betűjáték is ezt a célt szolgálta. A rendelkezésre álló betűket felhasználva kellett szavakat alkotniuk a tanulóknak. Íly módon a tárgy és a szó összekapcsolódott.
A foglalkozás során őszi tematika állt a középpontban. A csuhé megmunkálását ismerhették meg. Virágokat alkottak, fontak, ki-ki a maga képessége szerint. Népszerűnek bizonyult a kukoricafejtés is. A tekenő mellett mindig volt néhány gyerek, akik a még félig megszáradt csövekről próbálták lemorzsolni a szemeket.


A foglalkozás alatt a konyha sem maradt tétlen. Gőzönfőtt gombóc készült beregi módra, vagyis adott esetben a póron palacsintavasakban sült a gombóc. A készítésnél az iskolások is besegítettek. A lányok daraálták le a mákot, keverték össze cukorral, hogy azzal ízesítsék majd a gombócokat.
A napsütésnek és meleg időnek köszönhetően még szabadon lehetett az udvaron játszani. A népi játékok sem pihentek. A fiatalok először találkoztak ilyen típusú játékokkal. A bátortalan kezdet után megbarátkoztak a fa eszközökkel, s előszeretettel használták azokat a program során.
A Pro Cultura Subcarpathica ezúttal is tanulással egybekötött élménydús programot szervezett, melyet a Csoóri Sándor alap támogatásával, valamint a Hagyományok Háza kárpátaljai kiredeltéségének szakmai partnerségével sikerült megvalósítani.
(Fotók: Kárpátalja.ma)
Gál Adél
Kárpátalja.ma
