A Louvre kirablása: 88 millió eurós kár

A világ leglátogatottabb múzeuma, a Louvre 88 millió euróra (vagyis nagyjából 34 milliárd forintra) becsüli az október 19-i rablás okozta kárt – írja a hirado.hu Laure Beccuau párizsi ügyész szavaira hivatkozva.

A hatalmas összeg ellenére Beccuau az RTL rádiónak hangsúlyozta az ellopott tárgyak eszmei értékét: „Ez lenyűgöző összeg, de nem mérhető a történelmi értékben bekövetkezett veszteséghez.”

Beccuau szerint

a rablók nem tudnak ekkora összeget szerezni „akkor sem, ha úgy döntenek, hogy beolvasztják az ellopott tárgyakat.”

Hozzátette, hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van, és mintegy száz nyomozó dolgozik az ügyön. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a Louvre-ba betörő négy rablón kívül mások is részt vehettek a lopás megtervezésében.

Az október 19-i rablás során négy profi bűnöző jutott be a múzeumba egy bútorszállító liften keresztül. Betörtek a Galerie d’Apollonba (Apolló Galéria), és kilenc ékszert loptak el. Menekülés közben elveszítették az egyik ellopott tárgyat, Eugénia császárné, III. Napóleon feleségének koronáját, amelyet 1 354 gyémánt díszített. A tetteseket egyelőre nem azonosították.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: tripadvisor.com