All About Hope: negyven holland önkéntes Kárpátalján

Negyven önkéntes érkezett Hollandiából, hogy több kárpátaljai és ukrajnai közösségben nyújtsanak segítséget. A Stichting Oekraïne Projecten (Ukraine Projects Foundation) nevű szervezet a hollandiai Hattem városából indult, és évek óta végez humanitárius tevékenységet Ukrajnában az All About Hope program keretében. Az általuk végzett projektekről Jens de Boer, az alapítvány munkatársa beszélt szerkesztőségünknek, aki a háború kitörése óta már tízszer járt Ukrajnában. Elmondása szerint ez a csoportos út mérföldkőnek számított az életében.

A keresztény alapítvány mottója: „Nem tudjuk megváltoztatni az egész világot, de meg tudjuk változtatni néhány ember világát.” Ennek szellemében rendszeresen juttatnak el teherautónyi élelmiszert, ruhát és higiéniai termékeket Nyugat-Ukrajnába. Az adományokat menekültek, szegény családok és roma közösségek között osztják szét.

Az alapítvány önkéntes ifjúsági utakat is szervez Hollandiából, amelyek során a fiatalok személyesen tapasztalhatják meg, milyen a mindennapi élet a háború sújtotta országban. Ezeken a programokon a résztvevők gyerekfoglalkozásokat tartanak, kisebb építési munkákat végeznek, és felkeresik a rászoruló családokat.

Projektek Kárpátalján

Az októberi út során a negyven önkéntes hat munkacsoportra oszlott, és különböző településeken segített.

Két csapat dolgozott a Beregszázi Mikes Kelemen Líceumban, ahol új játszóteret építettek és felújították az ifjúsági tantermet. A hivatalos átadót október 24-én tartották.

A csoport a Szolyvai Ukrán Ev. Ref. Egyház és a Beregújfalui Ev. Ref. Egyház közreműködése által vette fel a kapcsolatot az érintett iskolával.

Egy másik csapat Haranglábon végzett felújítási munkákat egy menekült család otthonában.

A gyermekmissziós csoportok több helyszínen tevékenykedtek: segítettek a Munkácsi Evangéliumi Református Gyülekezet menekültjeinek, programokat szerveztek a beregszászi Sasfészek Jótékonysági Alapítvány által működtetett gyermekotthonban, valamint foglalkozásokat tartottak a beregszászi Mikes Líceumban is. Emellett felkeresték a pósaházai romatábort és a mezővári Nefelejcs Fogyatékkal Élő Gyerekek Rehabilitációs Központját.

 „Így mindenki a maga módján járult hozzá ahhoz, hogy segítséget és reményt vigyünk a nehéz körülmények között élőknek”

– mondta Jens.

Az önkéntes csoport Kárpátalján
Finanszírozás és támogatás

A projekt teljes költségét az önkéntesek és adományozók fedezték. Minden résztvevő 500 euróval járult hozzá az út költségeihez, és különféle adománygyűjtésekkel több mint 25 ezer eurót sikerült összegyűjteni. Ebből fedezték a beregszászi iskola játszóteréhez szükséges felszerelés szállítását, az építőanyagok beszerzését, valamint közel ezer élelmiszercsomag előkészítését és kiosztását a rászoruló családok között.

A fennmaradó összeget a szervezet jövőbeli ukrajnai projektjeire fordítják.

Segítség a menekülteknek

A Stichting Oekraïne Projecten hónapok óta együttműködik a Munkácsi Evangéliumi Református Gyülekezettel. A szervezet hozzájárul a templomépület bérleti díjához, valamint élelmiszercsomagokkal és közösségi programokkal segíti a gyülekezet tagjait. Az önkéntesek a mostani út során is több menekültszállót kerestek fel, és egyik helyszínen falfestményt készítettek, amely a Hollandia és Ukrajna közötti kapcsolatot jelképezi.

Továbbra is jelen Ukrajnában

Az alapítvány 1997-ben kezdte meg munkáját, majd 1999. október 8-án hivatalosan is megalakult. Azóta folyamatosan támogatja a rászoruló közösségeket, régi és új partnerekkel dolgozva együtt.

„Nehéz pontosan megmondani, hány emberhez jutottunk el. Utazásunk előtt például csapatunk két tagja élelmiszert osztott egy kis faluban Kijev közelében. Mi ott szeretnénk jelen lenni, ahol szükség van ránk – bárhol, bárkinek”

fogalmazott Jens de Boer. Hozzátette, hogy a tél közeledtével a helyi partnerek segítségével előkésztik az új segélyakciójukat.

„Adományokat gyűjtünk, hogy csomagokat állítsunk össze és osszunk szét a legszegényebb családoknak. Sok holland fiatal szeretne újra Ukrajnába utazni, és néhányan sajnálják, hogy legutóbb nem csatlakoztak hozzánk. Ezeknek az (új) fiatal önkénteseknek a lelkesedése biztosan új ötletekhez és kezdeményezésekhez vezet majd a jövőben”

– zárta gondolatait Jens de Boer.

Mondik Márta

Kárpátalja.ma