Magyarország felé bővülhet a kárpátaljai kerékpárút-hálózat
Együttműködési memorandumot írt alá Kárpátalja, valamint Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegye képviselője a határon átnyúló turisztikai és kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséről. A tervek szerint a kezdeményezés később Szlovákia, Lengyelország és Románia irányába is bővülhet, egy mintegy 800 kilométeres nemzetközi kerékpáros útvonalat létrehozva – közölte Miroszlav Bileckij kormányzó a Facebook-oldalán.
A megállapodást Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője, Roman Szaraj, a megyei tanács elnöke, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke látta el kézjegyével.
Bileckij közlése szerint Magyarország volt az első Európai Uniós ország, amely támogatta a nemzetközi kerékpáros útvonal létrehozására irányuló kárpátaljai kezdeményezést. Hozzátette: Magyarország egyik legfejlettebb kerékpárút-hálózata éppen Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegyében található.
A hosszú távú elképzelés egy körülbelül 800 kilométeres, több országot összekötő útvonal kialakítása. A kerékpárosok felkészültségüknek megfelelően választhatnának a különböző nehézségű szakaszok közül, miközben megismerhetnék a térség természeti értékeit, kulturális örökségét és gasztronómiáját.
A memorandum többek között a meglévő útvonalak összekapcsolását, a természeti és kulturális látnivalók, a határátkelők, a vasúti és autóbuszos csomópontok, valamint a pihenőhelyek és turisztikai szolgáltatások elérhetőségének javítását irányozza elő. Az együttműködés része lesz a nyomvonalak feltérképezése és kitáblázása, digitális térképek készítése, a közös turisztikai népszerűsítés, valamint a helyi vállalkozások támogatása is.
Kárpátalja vezetése már tárgyalásokat folytat arról, hogy a kezdeményezés Szlovákiára, Lengyelországra és Romániára is kiterjedjen.
Miroszlav Bileckij szerint a határ menti térségek turisztikai fejlesztése a helyi lakosság, a kisvállalkozások és a kézműves termelők számára is új lehetőségeket teremthet, miközben hozzájárulhat a térség gazdasági ellenálló képességének erősítéséhez.
