A térképeken sem szerepel: hol található Kárpátalja „holt faluja”?
A Kárpátok szívében, az Ökörmezői kistérség területén rejtőzik egy különleges, titokzatos hely – a Kuzsbej nevű, mára elnéptelenedett hegyi falu – tudatta november 5-én a goloskarpat.info internetes hírportál.
Ez a magashegyi település hivatalosan nem szerepel Ukrajna modern térképein, ám a természetkedvelőket és felfedező kedvű turistákat éppen ez a rejtélyessége, érintetlensége és a valódi hegyi élet atmoszférája vonzza ide.
Bár Kuzsbej már nem létezik hivatalosan, mint lakott település, Kárpátalja egyik különleges turisztikai látványosságává vált.
„Kuzsbej az egyetlen elhagyott magashegyi falu Kárpátalján. Úgy is nevezik, hogy „holt falu”, mivel Ukrajna egyetlen térképén sem található meg – de a hely valójában létezik. Valaha 29 portája volt, amelyeket olyan parasztok építettek, akik a földesúri elnyomás elől menekültek a hegyekbe. Az országúttól semmilyen útjelző tábla nem vezet ide – a faluba egy 5 kilométeres hegyi ösvényen lehet csak feljutni. Hivatalos iratok szerint Kuzsbej már nem létezik, ám a valóságban még mindig ott áll egy magányos ház és egy istálló – az utolsó tanúi a hajdani életnek” – mesélik a turisták.
A falu utolsó lakói két testvér, Anna és Kalina Brjanik voltak, akik 25 éven át éltek egyedül a hegyekben, egészen addig, míg ők is elhagyták a helyet. Azóta Kuzsbejben már senki sem él – egyelőre.
A hegyi falu múltja és pusztulásának okai
Kuzsbej története évszázadokra nyúlik vissza. A 18. századi térképeken a település Burgeletz néven szerepelt, és akkoriban 10–30 házból állt. A 19. század közepén és a 20. század elején – az 1864-es és 1941-es kataszteri és katonai térképeken – már Szarvashegy néven találjuk meg.
A legenda szerint a falu első lakója egy Medvid nevű férfi volt, akinek két lánya élt vele. Az 1980-as évekig Kuzsbejben mintegy harminc ház állt, működött iskola, bolt és kultúrház, sőt még autóbusz is járt ide.
1932-ben épült meg a Szűz Mária elszenderedése (Mennybevétele) tiszteletére szentelt fából készült templom, amelyet a közeli Vízköz (Szojmi) faluból érkező mesterek emeltek. A templomot az Ungvári Művészeti Kolledzs oktatói és diákjai gondozták: 1991-ben részben megújították a tetőt, és az ikonosztázt új ikonokkal díszítették. 2000-ben újabb felújítási munkákat szervezett a Vízkői Községi Tanács.
1983-ban azonban Kuzsbej bekerült a „nem perspektivikus” települések listájába, 1986-ban pedig megszűnt az áramellátás. Ez lett a végső csapás: a lakók elhagyták a falut, csak a két Brjanik nővér maradt hátra, akik a hely utolsó őrzőiként vonultak be a kárpátaljai népi emlékezetbe.
A falut 2005-ben megörökítette Petro Pomerancev rendező is, „Európa elrablása” című artfilmjének záró jelenetében.
Kuzsbej mint élő múzeum és zarándokhely
Noha a falu hivatalosan kihalt, Kuzsbej nem merült teljesen feledésbe. Egyes épületeket a leszármazottak vagy helyi önkéntesek tartanak karban, így a település valóságos szabadtéri múzeummá vált, amely az egykori kárpáti pásztoréletet és a természet közelségét idézi meg.
A falu legmagasabb pontján áll a fából készült templom, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Kárpátok hegyeire.
Minden évben, július 7-én, Keresztelő Szent János napján, zarándokok és látogatók érkeznek ide a környező falvakból – köztük olyanok is, akiknek ősei egykor Kuzsbejben éltek. Ez a hagyomány jelzi, hogy a hely még ma is élő lelki kapcsolatot őriz múltjával.
Kárpátalja turisztikai kincsei – a múlt és természet harmóniája
Kárpátalja, amely olyan titokzatos helyeket rejt, mint Kuzsbej, rendkívül gazdag turisztikai látnivalókban.
A helyi szakemberek szerint a megye páratlan lehetőséget kínál mindazoknak, akik egyszerre keresik a történelmi örökséget és a természet csendjét.
„Kárpátalja egyedülállóan ötvözi a történelmi emlékeket és a természeti szépséget. A munkácsi Palánk-vár, valamint a híres Szinyevéri-tó kristálytiszta vize egyaránt a régió büszkesége. Még a feledésbe merült, elhagyott falvak – mint Kuzsbej – is hozzájárulnak Kárpátalja különleges vonzerejéhez” – hangsúlyozzák a helyi turisztikai szervezetek.
Az utazók számára, akik a valódi Kárpátok hangulatát szeretnék megtapasztalni, Kuzsbej mellett érdemes felkeresni a munkácsi várat és a Szinyevéri-tavat is – a megye két legnépszerűbb történelmi és természeti látnivalóját.
