Veszettség következtében halt meg egy nő Ukrajnában

Veszettség következtében halt meg egy 40 éves nő Lemberg megyében november 9-én – írja a transkarpatia.net.

A közlemény szerint a nő november 8-án a temetőből hazafelé tartva talált egy kóbor macskakölyköt, és felvette az ölébe. Az állat azonban megharapta. Később a nőt kórházba szállították. Először agyvelőgyulladás miatt kezelték, de állapota romlott. Ezután a beteget azonnal intenzív osztályra szállították. Hamarosan azonban veszettség klinikai tünetei jelentkeztek nála. A nőt lélegeztetőgépre kapcsolták, viszont november 9-én elhunyt.

A kórház felhívja a figyelmet, hogy a veszettség akut, a központi idegrendszert támadó, gyógyíthatatlan fertőző betegség, amely halálos kimenetelű. Emberre főként harapás, nyálkontaktus vagy sérült bőrön történő érintkezés útján terjed.

Megelőzés:

  • Kerülni kell a kóbor és vadállatokkal való érintkezést, gyermekeket fel kell világosítani a veszélyekről.
  • A háziállatokat időben be kell oltani veszettség ellen.
  • Veszett vagy gyanús állat által okozott sérülés esetén a sebet alaposan meg kell mosni meleg vízzel és szappannal, fertőtleníteni, kötést alkalmazni, majd azonnal orvosi ellátást kérni.

Lemberg megyében az utolsó halálos kimenetelű ilyen eset 2018-ban történt, amikor egy 68 éves nő veszett kutya harapása miatt hunyt el.

A nyitókép illusztráció

Kárpátalja.ma