Ukrán táncos pár nyerte a Holland’s Got Talent tehetségkutatót

Vladiszlav Detjucsenko és Veronika Rakitina ukrán táncosok nyerték a Holland’s Got Talent népszerű tehetségkutatót – írja a suspilne.media.

A pár a hírportálnak elmondta, hogy számukra a győzelem teljesen váratlan volt. Amikor jelentkeztek a műsorba, tudták, hogy komoly témát érintenek: produkciójukat az ukrán menekülteknek szentelték, és saját háborús tapasztalataikat dolgozták fel táncukban.

A holland műsor készítői maguk keresték meg őket, és hívták meg a meghallgatásra. Bár a táncosoknak akkoriban sok fellépésük és elfoglaltságuk volt, úgy döntöttek, élnek a lehetőséggel.

„A Holland’s Got Talent számunkra lehetőséget adott arra, hogy hallassuk a hangunkat. Rendkívül boldogok és büszkék vagyunk” – mondták a győztesek.

A művészekről

Vladiszlav Detjucsenko a Kijevi Nemzeti Kulturális és Művészeti Egyetemen szerzett mesterdiplomát, majd a Kyiv Modern Ballet társulat vezető szólistája volt, itt ismerkedett meg Veronikával.

Veronika Rakitina hatéves kora óta táncol. Először néptáncot, majd balettet tanult, később Vladiszlav hatására kezdett el a kortárs tánc iránt érdeklődni.

A pár 2022 óta él Hollandiában, ahová az ukrán menekült táncosokat támogató United Ukrainian Ballet kezdeményezés részeként kerültek. A társulat megszűnése után más lehetőségeket kerestek, felléptek többek között a Nederlandse Dansdagen fesztiválon Maastrichtban, ahol bemutatták a Rhythms of Resilience – Dance with Daily Risk című táncfilmet. A filmet később az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Horvátországban is bemutatták.

A táncosok emellett jótékonysági esteket is szerveznek Light in Darkness címmel, melyek bevételét teljes egészében Ukrajna megsegítésére fordítják. Saját alapítványt is létrehoztak n’Era Dance Productions néven, amely az ukrán kultúra és kortárs színház támogatását tűzte ki célul Hollandiában.

A műsorról

A Holland’s Got Talent a nemzetközi Got Talent formátum változata, amely 2008-ban indult az SBS6 csatornán. A produkció célja, hogy minden korosztályból új tehetségeket fedezzen fel. A műsorban a versenyzők élő közönség és zsűri előtt mutatják be produkciójukat, és több fordulón keresztül jutnak el a döntőig.

Kárpátalja.ma