Magyar Levente kárpátaljai delegációt fogadott Budapesten
Budapesten fogadta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke által vezetett ukrán delegációt november 12-én.
A megbeszélésen Magyarország és Kárpátalja széleskörű, a háború ellenére is eredményeket hozó együttműködését tekintették át, valamint a jövőbeli lehetőségeket is megvitatták.

Magyar Levente hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai megyei vezetéssel a háború első napjától kezdve korrekt és előremutató kapcsolatot ápolnak, amelyet az államközi viszony megromlása sem befolyásolt. Kiemelte, hogy mind a kormányzók, mind a tanácselnökök mindent megtesznek a régió békéjének megőrzéséért.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a határ menti térségek lakóinak, köztük a kárpátaljai magyaroknak az életét megkönnyítő közúti és vasúti fejlesztések, valamint a közös gazdasági és humanitárius projektek is bizonyítják: a partnerség a legnehezebb időkben is fennmarad.
