Interdiszciplináris konferencia Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen tartotta idei, VII. interdiszciplináris konferenciáját a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről. A november 21–22-i esemény kiemelt témája: Határok és kapcsolódások térben és időben. A rendezvényen kárpátaljai egyetemek előadói is részt vettek.
A találkozó közel 120 résztvevője öt országot és több mint 50 kutatóhelyet képviselt. A konferencia keretében elhangzott hat plenáris előadás, melyek mindegyike a határ témakörét érintette különböző megvilágításban. A két nap során tizenhét tudományos szekcióra, három kerekasztal- és négy pódiumbeszélgetésre került sor.
A konferencia fővédnöke Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, védnöke Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos volt.
Kárpátaljáról a Rákóczi-egyetem, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem oktatói vettek részt.
A Rákóczi-egyetem képviseletében négy oktató volt jelen a tanácskozáson. Plenáris előadáson szólalt fel Molnár József, a Földtudományi és Turizmus Tanszék vezetője. A tanszék másik oktatója, Kovály-Kolozsváry Katalin a Kárpátalja az orosz–ukrán háború árnyékában nevű szekciót vezette.

A Nyelv – oktatás – identitás. Az anyanyelvi oktatás és a nyelvmegőrzés egyéb lehetőségei kisebbségi helyzetben szekcióban a Rákóczi-egyetem két tanára tartott előadást. A Filológia Tanszék oktatója, Gál Adél Múzeumpedagógia mint alternatív oktatási módszer s annak lehetőségei Kárpátalján című előadással szólalt fel. Előadásában az alternatív oktatási módszerek lehetőségeiről és identitásmegőrző funkcióiról beszélt. A Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék oktatója, Gabóda Éva A magyar népi kultúrával való találkozás lehetőségei Kárpátalján az óvodától a felsőoktatásig című előadásában a népi kultúra oktatási rendszerbe való integrálásának lehetőségeit mutatta be a kárpátaljai intézmények példáján.
A Nyelv – oktatás – identitás. Az anyanyelvi oktatás és a nyelvmegőrzés egyéb lehetőségei kisebbségi helyzetben szekció levezető elnöke Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének Magyar Filológiai Tanszékének vezetője volt. A szekcióban előadást tartottak a tanszék további oktatói, Hulpa Diána és Pilás Marina, akik a nyelvi illemtanról, valamint a kulturális-nemzetiségi kapcsolatok kérdésköréről beszéltek.
A konferencia kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy a kárpát-medencei, köztük a kárpátaljai magyar tudományosság képviselői közösen gondolkodjanak a határokat átívelő, ugyanakkor a térségeket összekötő kérdésekről, s erősítsék a kárpátaljai jelenlétet a tudományos közegben. A Kárpát-medence különböző tudományterületeiről érkező szakemberek párbeszédet folytathattak a közös kihívásokról és lehetőségekről, ezáltal erősítve az együttműködési hálókat, és új kutatási irányokat teremtve. A konferencia nemcsak a tudományos eredmények megosztását tette lehetővé, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy a résztvevők szélesebb összefüggésben lássák saját munkájukat, és olyan gyakorlati megoldásokat fogalmazzanak meg, amelyek a térség fejlődését és a közösségek megerősödését szolgálják.
René
Kárpátalja.ma
