Adventi koszorúk készítése a hittanosokkal

Ismét eljött egy újabb egyházi év, mely az adventi időszakkal, a karácsonyra való ráhangolódással kezdődött el. Az egyház életében ez egy csendes, várakozással, visszafogottsággal jellemezhető időszak. A gyerekek mégis minden évben nagyon várják, hiszen apró önmegtagadásokkal, jó cselekedetekkel készülhetnek, melyeket oda helyezhetnek a kis Jézus jászolához.

Az adventi időszakot számos szokás, hagyomány is kíséri, melyeket nagyon szeretnek a fiatalok, felnőttek és gyerekek is. Ilyen a hajnali szentmise, az adventi énekek vagy az adventi koszorú.

November 30-án, advent első vasárnapjának reggelén a plébánia nagyterme megtelt lelkes hittanosokkal, akik azért érkeztek, hogy elkészítsék egyedi koszorúikat. Kis idő alatt szebbnél szebb alkotások születtek, mindegyik más, de mindegyik különleges lett. Felkerültek a koszorúkra a szalagok, a díszek, a műhó és a gyertyák.

A kézműves foglalkozás után egy kis előadásra került sor, mely az adventi időszak lényegéről szólt: az Istennel való kapcsolat megerősítéséről, Jézus születésének misztériumáról. Megismételték, hogy a koszorún elhelyezett négy gyertya az advent vasárnapjait jelképezi: a hit vasárnapját, a remény vasárnapját, az öröm vasárnapját és a szeretet vasárnapját. Fontos, hogy a koszorúkat ne csak díszként használják majd, hanem az összegyűlt család körében gyújtsák meg a gyertyát, és rendszeresen együtt imádkozzanak, élő hittel várják a karácsonyt.

A foglalkozás után következett a vasárnapi szentmise, mely során Molnár János plébános megáldotta a koszorúkat. Valódi adventi pillanat volt a szentmisén az első gyertya meggyújtása, mialatt a hívek meghallgathatták Aranyosi Ervin Advent – első gyertya című versét.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma