Volodimir Zelenszkij szerint több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Amerikai vezetők ukrán és európai küldöttségekkel tárgyaltak az előző hét végén Miamiban, és külön találkozót tartottak az orosz küldöttséggel Floridában. Kijev – miközben az amerikai kormány a béke mielőbbi megkötését szorgalmazza – megpróbálta ellensúlyozni az eredeti, széles körű felfogás szerint Moszkvának kedvező kezdeményezést, amelyben több terület átadását és az ukrán katonai kapacitások korlátozását irányozták elő.
„Eredményesen dolgoztak Trump elnök küldötteivel, és mostanra több dokumentumtervezet is elkészült” – írta Zelenszkij az X nevű közösségi portálon, miután meghallgatta Rusztem Umerov és Andrij Hnatov ukrán tárgyalók jelentését.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a dokumentumtervezetek között van olyan is, amely az Ukrajna számára adandó biztonsági garanciákról, az újjáépítésről, valamint a háború lezárására vonatkozó alap-keretmegállapodásról szól.
Az ukrán vezetők erős biztonsági garanciákat szeretnének kapni a szövetségesektől, hogy megelőzzenek egy újabb orosz inváziót bármilyen békekötés után.
Zelenszkij azután beszélt erről, hogy az ukrán energetikai rendszer elleni orosz légicsapásokban legkevesebb három ember meghalt, és kiterjedt áramszünet keletkezett, miközben az ukránok a karácsony megünneplésére készülnek.
Forrás: hirado.hu
