Szerhij Bubka: ki kell fejeznünk a hálánkat a hőseinkkel szemben
Fontosnak tartja a Nemzeti Sport Gálához hasonló rendezvényeket Szerhij Bubka, az ukránok legendás rúdugrója, aki a hétfő esti ünnepi esemény díszvendégeként érkezett Budapestre.
Az olimpiai és hatszoros világbajnok atléta, jelenlegi NOB-tag legenda az M1 aktuális csatornának adott vasárnapi interjúban többek között arról beszélt, hogy ő maga is szervezett hasonló gálát Ukrajnában, amikor a hazája olimpiai bizottságának az elnöke volt.
„Fontos megtisztelni a sportolókat egy ilyen rangos rendezvénnyel, ki kell fejeznünk a hálánkat a hőseinkkel szemben, gondolok itt sportolókra, edzőkre, szakemberekre, a teljes sportközösségre„
– hangsúlyozta Bubka.
A beszélgetés során az egykori kiváló atléta, aki elsőként jutott át a 6 méteres magasságon, a szám világrekordját pedig 35 alkalommal javította meg, magyarországi emlékei között felidézte a 2023-as budapesti világbajnokságot, melynek a szervezését és a hangulatát is dicsérte, de mint mondta, birkózó-világbajnokságon is volt vendég Budapesten.
„1981-ben versenyeztem Debrecenben, 1993-ban pedig Salgótarjánban az ugrógálán, az elsőnél már az érdekességnek számított, hogy külföldre utaztam a Szovjetunióból. 1993 már egy másik szakasza volt az életemnek, már megvoltak a legértékesebb érmeim, kiteljesültem” – emlékezett vissza a 62 éves legenda, aki karrierje két legkiemelkedőbb pontjának az 1983-as helsinki szabadtéri világbajnokságot és az 1988-as szöuli olimpiát nevezte.
Előbbinél külön kiemelte, hogy csupán 19 éves volt, így győzelme komoly meglepetésnek számított.
„Ez volt az első vb az atlétika történetében, és senki sem számított rá, hogy én nyerhetek.”
Bubka a sportág első hat szabadtéri világbajnokságát (1983, 1987, 1991, 1993, 1995, 1997) megnyerte, ezek közül a harmadik, az 1991-es tokiói diadala magyar szempontból is emlékezetes maradt.
„Bagyula Istvánnak sikerült megugrania az 590 centis magasságot elsőre, és ott állt a győzelem kapujában. Nekem gond volt a sarkammal, aztán a verseny közben az első sikertelen próbálkozásomnál, 590 centinél megsérült a szalag is. Két próbálkozást kihagytam, és továbbmentem 595 centiméterre, amin a második, utolsó próbálkozásra mindent egy lapra tettem fel, szerencsére sikerült, és világbajnok lettem. Nem is tudtam volna már folytatni, annyira fájt a lábam” – mondta a japán fővárosban rendezett rúdugró döntőről a kiváló sportember, aki elismerően beszélt a szám jelenlegi világcsúcstartójáról, Armand Duplantisról.
„630 centiméterrel tartja a világcsúcsot. Nagyon jó atléta, van jó pár elem, ami elképesztő a technikájában kezdve a markolatától egészen odáig, ahogy elrugaszkodik, ahogy gyakorlatilag a rúd katapultálja őt, ez hihetetlen.”
A Nemzeti Sport Gáláról az M4 Sport közvetítése hétfőn 19.30 órakor kezdődik. A gála fővédnöke Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki díjat is ad majd át.
Forrás: MTI
